2011. december 8., csütörtök

Kepes András: Tövispuszta

A cím alapján azonnal Illyés Gyula Puszták népe című művére asszociáltam. És valóban, szociográfia ez a javából, csak nem egy társadalmi rétegre koncentrál, hanem háromra legalább. Egy sűrített történelemkönyv, amiben nem csak egy nézőpont él, nem csak a távoli visszaemlékező T/3, hanem az elmesélt történetek, a megélt valóságok többes szám első személybe állnak össze. Ez Magyarország, a mi múltunk és ez a mi jelenünk, akár tetszik, akár nem. Ilyen kusza és groteszk, nekünk pedig ebben a torz összevisszaságban kell rendet rakni magunkban, hogy valahogy átevickéljünk a 21. századba. Mert lehet, hogy a 19. század hosszú volt, de a huszadik még most is tart. 


10/10

2011. december 2., péntek

Varró Dániel: Akinek a foga kijött

Ahogy pedig az alcím hirdeti: Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak. És persze a szülőknek és egyéb felnőtteknek, hogy jót derülhessenek (mialatt a baba pakolgat, járogat, vagy cicafarkat húzogat). Varró Dani a Túl  a Maszat-hegyen című kötete óta lopta be magát a szívembe, holott annyira nem kedvelem a verseket, mint a regényeket. Ám könnyed, vidám hangvételével, közvetlenségével és nem utolsó sorban kedves rímeivel befogadhatóvá teszi mondandóját. Ez a 27 versike is a maga egyszerűségével, hétköznapi élményekből merített tapasztalatával csempészhet örömet, jókedvet az olvasó szívébe. 
Kedvcsináló gyanánt pedig egy részlet a Pakolgató (ezt fontoskodva kell mondogatni) című versből:

"Sajnos a polcon
könyvek vannak,
véget vetni
nekem kell annak.

Mai svéd líra,
klasszikus angol, 
Petőfi puffan,
a padlón landol.

Jókai összes,
Balzac, Stendhal,
Kundera, Hrabal is
a föld fele tendál."

10/10

2011. november 11., péntek

Jane Juska: Szex és Nyugdíj

A mostani extra szakmai és extra komoly könyveim között, amiket olvasok, felbukkant ez is, csak amolyan kikapcsolódás végett. Még tavaly karácsonyra kapta édesanyám kedves öcsémtől ezt a könyvet ajándékba (hozzátartozik, hogy én meg Kathy Lette: Hogyan öljük meg férjünket című örökbecsűt kaptam tőle). Szóval úgy vettem kézbe, hogy egy könnyed kis limonádéra vágyom, amin lehet esetleg egy-egy jót nevetni. Várakozásomban nem csalódtam. 
Az alaptörténet nagyon kis egyszerű, társkereső rovatba hirdetés, válaszlevelek osztályozása, majd action. Ez viszont olybá tűnik, hogy csak apropóként szolgál ahhoz, hogy a szerző megírhassa memoárját. A könyv mondanivalóját az alapsztori mellett és mögött megbúvó visszaemlékezések, elmélkedések határozzák inkább meg. Ezek adják a történet sava-borsát, ettől lesz izgalmas. Nagyon érdekes az író emlékképein át látni a '40-es, '50-es évek vidéki Amerikáját. A felnőtté váláshoz szükséges elsajátítani, hogy hogyan lehet jó whiskey-szódát készíteni és sportról beszélgetni, de a szex az már tabutéma. Persze, hogy mindezeken lazítani lehessen, elengedhetetlen hozzá dr. V., a pszichoanalitikus. Nekem ettől lesz valahogy olyan amerikai, de persze meglehet, hogy ez csak egy ronda előítélet (vagy Woody Allen túlzott hatása). A börtön tanóráiról való részletek is gondolatébresztőek. A hirdetésre válaszoló férfiak meg hát... nos, van aki pizsama alsót rabol, van, aki szerelmet, de általánosítani nem lehet. Viszont amit még meg lehet tudni a könyvből, az az, hogy a gyászszertartás előtt miért volt nyitva a koporsó. Vagy már mindenben társadalomtudományi relevanciát vélek felfedezni?

8/10

2011. október 24., hétfő

Mori Szadahiko: A Krizantém és kard újrafelfedezése

Mostanában beleestem egy ősi hibámba, egyszerre 3-4 könyvet olvasok... Egy fent van az ágyam mellett, egy a kistáskámba, egy a nagytáskámba, egy meg csak úgy valahol... Így sosem vagyok könyv nélkül, csak a végükre érek nehezebben.
Mori Szadahiko tanulmányát a Nyitott Könyvműhely egy könyvben jelentette meg Ruth Benedict írásával. Egy nagyon-nagyon hozzáértő ember kritikája és értelmezése ez az eredeti műről, aminek az elolvasása nagyon sokat tesz hozzá a Krizantém és kardhoz. Az egész könyvet segít újra rendszerbe szedni és rendszerbe szedni, mindehhez hozzáadva a saját japán nézőpontját, helyenként plusz érdekes példákkal, információkkal kiegészítve Benedict írását. A rengeteg szó szerinti idézés és a szavak értelmén való töprengés akár kicsinyesnek is tűnhet, ám ezekkel a nüansznyi részletekkel és precízen a szövegre való támaszkodással hozza sokkal közelebb a mű eredeti mondanivalóját. Így most már van egy tippem, hogy miért segít a hős azt őt elbuktatni akaró és vele rosszat tevő boszorkányon több japán animében, holott a mi meséinkben a méltó büntetés várna rá (pl.:Chihiro Szellemországban, Vándorló palota).
Szadahiko arra döbbentett még rá, hogy mennyire felszínesen olvasok. A Krizantém és kard nem egy könnyed szórakoztató útleírás, vagy krimi, hanem olyan komplex előre- és hátrautalások vannak benne, amiket első olvasásra nehéz észrevenni. 

9/10

2011. szeptember 20., kedd

Ruth Benedict: Krizantém és kard - A japán kultúra mintái

Egy ideje elég sokat gondolkodom Japánról és az onnan jövő kulturális áramlatokról, hatásokról. Gondolok itt többek között a mangákra és animékre, de akár a szusi felfutására is. Szerepjátékosokkal való terepmunkám során sokszor ütközök ebbe a dologba és meglehetősen értetlenül állok a téma előtt. Ezért is kezdtem bele ebbe a könyvbe, amit még Indiába is vittem magammal. 
Igaz, Ruth Benedict igen régen írta ezt a könyvet, mégis a mai jelenségek megértésében is segítségünkre lehet. Az író a japánok gondolkodását próbálta megérteni és megértetni az ő rendszerük alapján, hiszen a mi gondolkodásunkban annyira abszurd dolgokat követtek el a második világháború alatt. A könyv alapjául szolgáló kutatást állami megrendelésre végezte el, az amerikai kormány ki akarta ismerni ellenségét. Így a kutatás eléggé vitatott etikai szempontból, valamint a módszertana is, lévén, hogy háborús időszakban Benedict nem végezhetett Japánban terepmunkát és a nyelvet sem beszélte. Többnyire japánban élő amerikaiakkal és japán hadifoglyokkal dolgozott, mégis sok érdekes és hiteles adatot gyűjtött össze Japánról, amit tizenkét fejezetben foglalt össze ebben a könyvben. Ír többek között a gyereknevelésről, a szégyenről és szerepéről a japánok életében, a császár iránt való hűségről, a hierarchiáról és a normákról. Mindez pedig összefügg és egészében kirajzol elénk egy sémát az akkori japán lélekről és gondolkodásról, de egyben figyelmeztet is, hogy az általánosításoktól mindig lehetnek eltérő esetek.
A Krizantém és kard nagyon olvasmányos, akárkinek, aki egy kicsit többet akar tudni Japánról érdemes elolvasnia. Összességében viszont mondhatjuk, hogy nem Japánról szól a könyv, hanem arról, hogy bizony megérthető a másik, az idegen is, bármennyire eltérő a sajátunktól.

9/10

2011. augusztus 20., szombat

Tasnádi-Sáhy Péter: Hidd el, ez Delhi! egy önkéntes naplója

Még mielőtt kiutaztam volna Dél-Indiába, hasonló sorsa szánva, mint az író, megszereztem a könyvet, de már csak a felét tudtam kiolvasni, mert indult a repülő. Mióta hazajöttem, most olvasom másodjára. A kiutazás előtt "szimplán" humorosnak tűnt és igyekeztem leszűrni a tanulságot az író tapasztalataiból, de hazajövetel után teljesen más szemmel olvasom a könyvet. Az abszurditását teljesen átérzem és annak ellenére, hogy mi nagyon messze voltunk Delhitől (India legdélebbi csücskén teljesítettünk önkéntes szolgálatot), egy keresztény szervezetnél voltunk és csak két hónapot töltöttem kint, nagyon hasonló élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam, bár szerencsére gyomormérgezéssel nem kerültem kórházba. 
Az író stílusa  nekem hihetetlenül bejött és nagyon passzol a történetekhez. Könnyed, abszurd humora pontosan érzékelteti egy európai helyzetét abban az "imádnivaló bolondokházában", ami azért időnként a hőség és por miatt "pokolbugyrává" is változhat. Aki szeretne egy hiteles, első kézből szóló beszámolót hallani India mai állapotairól és az ottani alapítványok munkájáról, annak melegen ajánlom elolvasni ezt a könyvet, de akkor is ajánlom, ha csak jókat szeretnénk nevetni, miközben egy kicsit észrevétlenül tágítjuk a látókörünket. 

Ezúton is szeretném megköszönni Péternek, hogy a kiutazásom előtt személyesen is találkozott velünk és adott néhány gyakorlatias tanácsot az utunkhoz!

10/10

2011. augusztus 14., vasárnap

Indiai népmesék

A Kossuth Kiadó és a Metropol könyvsorozatában jelent meg az Indiai népmesék című kötet. Édesanyámtól kaptam, miután hazajöttem a dél-indiai önkéntes munkából. 
A kinti gyerekeknek majdnem minden óra végén meséltem. Mivel főleg a harmadik osztályban tanítottam, ezért sokszor elkelt a tamil nyelvű fordítás, amiben a gyerekek képzett tanára segített. Nagyon szerették, ez volt a lazítás a másfél órás óra végére, amibe én is belefáradtam az egyetemen, nemhogy a 8-9 éves gyerekek az ottani általános iskolában. Sokszor úgy mentem be órára, hogy köszönés után máris kórusban kérdezték: "Story, ma'am?" Tanultak közben új szavakat, valahogy sikerült időnként a tananyaghoz is kötni a szövegeket és nagy élvezettel nézegették utána a kézbe kapott színes mesekönyveket. 
Nekem is olyan nagy élmény volt a mesélés, hogy itthon rögtön ezzel a mesekönyvvel kezdtem. Főleg állatmesék, parabolák szerepelnek a gyűjteményben. A mesebeli szituációkat mindig valamilyen furfangos módon oldják meg a szereplők, csellel ügyeskedik a gonosz és a jó szereplő is, de azért a végén  mindig a jó győz, vagy legalábbis elégtételt kap. 
A könyv kivitelezése gyönyörű, hosszantartó verzió, ami kibírja az estéről estére való mesélést is, több generáción keresztül. Egyedül a rajzokkal nem vagyok annyira megelégedve, mert azok sokkal inkább egy arab mesekönyvbe illenének bele. Persze az arab és mogul uralom hatása nem elhanyagolhatatlan, úgyhogy ez inkább csak afféle személyes piszkáncskodás, de azok az emberek, akikkel én találkoztam, annyira nem hasonlítanak a mesekönyvben található emberekhez... 
A rajzokat leszámítva: 

9/10 

2011. július 15., péntek

Székely Tibor: Brazília őserdeiben

A Szabó Ervin selejtezésén jutottam hozzá ehhez a könyvhöz. Nem tudom, mi alapján selejtezik a könyveket, de ennek kutya baja, minden lapja megvan és nekem nagyon tetszett. Talán nem volt érdeklődés iránta... Pedig, aki szereti az útleírásokat, az nem fog csalódni!
Székely Tibor, felfedező, kalandos útra indult Brazília őserdeibe, a Mato Grosso területére, ami Székely idejében fehér foltként volt jelölve a térképeken. Hol csónakon, hol lóháton utaznak. Nagyszerű leírásokat kapunk az őserdőről, az orchideákról, az állatvilágról. Szerencsére ezeknek a leírásoknak remekül eltalálja a hosszát az író. Még érdekesebbek volt számomra az indiánokról szóló részek. Bár nem etnológus volt -és ez látszik is a beszámolón- de nagyon igyekezett megismerni az indiánokat, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy megtanult kajapó nyelven. Ennek köszönhetően lejegyzett néhány érdekes mítoszt is. 
A könyv jól szerkesztett, néhány fénykép teszi elképzelhetőbbé az akkori expedíciók állapotait, felszereltségét. A könnyebb tájékozódás érdekében térképet is találunk.

9/10

2011. június 28., kedd

Best Detective Stories of Agatha Christie

A könyvtárból vettem ki ezt a gyűjteményt nyelvgyakorlás céljából. Ezzel tudom rávenni magam angol tanulásra és másnak is nagyon tudom ajánlani a módszert, bár sajnos csak egy bizonyos tudásszint után lehet vele élni, ha ez még nincs meg, akkor tudom ajánlani a feliratos filmnézést. Ugye ki sem találtátok volna, hogy utálok leülni csak úgy szavakat tanulni :)
A kép forrása: www.goodreads.com
Na, de a mérgezéses, gyilkosos szókincsem már egész jó :) Ennek a könyvecskének a végén egyébként egy igen részletes egynyelvű szótár is található, ami megkönnyíti az olvasást.
A történetek egymástól függetlenek, egy-egy izgalmas gyilkosság felderítéséről esik bennük szó, ami persze olyan csavaros, hogy az olvasó úgyse jönne rá magától a megoldásra, holott a végén elmagyarázva mégis nagyon logikus. Üdítő, hogy nem csak Poirot és Miss Marple szerepel benne, hanem Captain Hastings elmeséléséből is megismerhetünk egy-egy esetet és főleg Poirot is Hastings belső nézőpontjából.

8/10

2011. június 17., péntek

Konyvtarak Indiaban

A konyvek es a mukodo szamitogep
Korulbelul ket hete erkeztem meg Indiaba, egy nagyon deli kis falucskaban vagyok, ahol evente alig nehany feher ember fordul meg. Onkentes munkat vegzek egy civil szervezetnel, foleg az altaluk fenntartott arvahazban es iskolaban tevekenykedem. Az egyik szivugyem, hogy a konyvtarat egy kicsit rendbehozzuk, baratsagosabba tegyuk. Igy most irok kicsit az itteni konyvtarrol.
Az iskola konyvtarat most koltoztettek at egy nagyobb terembe, ket konyvespolc van osszesen, es csak az egyikben vannak konyvek. A kicsik nem is erik fel oket. Egy reszuk tamilul van irva, mas reszuk angolul, de hagytak itt az elozo onkentesek nehany holland nyelvu konyvet is, aminek nem sok hasznat latjak az itteniek. Mesekonyvbol sincsen sok, es mi is csak nehanyat hoztunk nekik otthonrol, de Marx Kapitalizmusa valahogy ide is eljutott angolul.
A helyi falusi konyvtar
Az itteni gyerekek szerencsesek, mert van negy szamitogep is az iskolaban, ebbol ketto a konyvtarban, de csak az egyik mukodik.
Egyebkent a falucskaban is van egy konyvtar, valaki adomanyabol allitottak ossze, de foleg tamil nyelvu konyvek talalhatoak itt meg. Voltam bent is, de nem engedtek fenykepezni. Van egy szamitogep es ket terem, az egyik az olvasoterem, nehany lezengtek is bent, leven hogy ingyenes es a napi ujsagokhoz is hozza lehet ferni itt.


2011. május 28., szombat

Milan Kundera: Nevetséges szerelmek

Egy kedves ismerősöm ajánlotta és adta kölcsön ezt a kötetet, amelyben a novellákat a téma köti össze. És hát persze az örök téma az emberi kapcsolatok, azon belül is a szerelem. Ám Kundera igencsak realista, nagyon jól láttatja, hogy a magas hőfok mögött mi lapulhat. Szereplőit komikusan ábrázolja, időnként szerencsétlen flótásoknak, akik önnön hazugságaikba gabalyodva buknak el. A legjobban az a mélységes emberismeret lepett meg, amilvel Kundera a "hősök" és "hősnők" bőrébe bújva meséli el gondolataikat, váltogatva a férfi és a női szerepeket. Elbűvölő már maga az a hitelesség is, ahogy az érdekellentéteket ily módon megjeleníti. Emellett nagyszerűek a kiinduló szituációk és a párbeszédek. Igaz, számomra nem mindig volt nevetséges, hanem inkább szánni való és szomorú, de mégis rengeteget lehet tanulni ebből a novellagyűjteményből emberekről, kapcsolatokról, életről. 

9/10

2011. május 3., kedd

Sóvári Mónika: Szerelmem, Sanhgaj


Az idei könyvfesztiválon sikerült beszereznem ezt a könyvet. Már korábban hallottam róla, aminek hatására belepillantottam a blogba is, aminek a történetei könyvvé nőtték ki magukat. Akkor már tudtam, hogy ez a könyv nekem való, már csak azért is mert, hasonló élethelyzetben vagyok. Igaz, én nem évekre megyek Ázsiába, csak két hónapra, de mégis itt van bennem a félelem, a kíváncsiság, az itthoniakhoz való erős kötődésemre való rádöbbenés.

Az újságíró, pszichológus szerző férje munkát kapott Sanghajban, több évre. Így kiköltöztek két kisfiúkkal együtt. A sanghaji rengeteg új élmény, inger mögött eleinte úgy tűnik, csak a múlt nyújt biztos talajt, ám fokozatosan meg kell szokni, majd meg kell érteni ezt a másik világot ahhoz, hogy élni és ne csak túlélni lehessen benne.

Az egyik kedvenc fejezetemből idéznék is néhány sort. Sagnghaj hihetetlen ütemű terjeszkedése során sok régi falucskát is ledózeroltak, hogy a helyükbe felhőkarcolók épüljenek. Ezen sajnálkozva idézte fel apja szavait az írónő:

"- Fiam, önző vagy! -kiabálta egyszer apám a kerítésen át a népművelő Józsinak, aki az utcánkban lakott és rendszeresen járt a csángókhoz.
- Ugyan miért lennék az? - kérdezett vissza meglepődve a csángói népviseletbe öltözött Józsi.
- Na, idefigyelj! Csak azért, hogy gyönyörködhess azokban az emberekben, meg jókat egyél náluk, ne kívánj nekik olyan életet, amilyet te magad nem élnél szívesen. Ülsz a szép lakásodban, néha kiruccansz hozzájuk a magnóddal múltat idézni, mint valami skanzenbe, miközben azok ott bilibe szarnak, mert nincs csatornájuk, és maholnap talán a házuk is rájuk dől. Felveszed a hímzett, bő parasztinget, meg a szűk fehér gatyát, és elmész konzervdobozba zárni azokat a szerencsétleneket. De ők nem akarják. Ők is automata mosógépet és meleg vizet akarnak, ami ugye neked is van, te álszent fajzat, meg mikrohullámú sütőt. Ez az élet rendje, fiam. Úgyhogy ne legyél nekem önző, mert kimegyek és nyakon váglak!
Talán én is ugyanilyen önző voltam." (106-107. oldal)

Ebből a részletből is kitűnik, hogy miért tetszik annyira az írásstílusa a szerzőnek: közel áll a mindennapi beszédhez, ami ismerőssé, közelivé teszi ezeket az élményeket, a frissessége, humora pedig lággyá, nem tolakodóvá szelídíti, ezeket a nagyon mély gondolatokat és életbölcsességeket.

Ráadásul a könyv kivitelezése gyönyörű, a borítója különösen tetszik és igényesen van szerkesztve.

Egy szó mint száz, mindenkinek csak ajánlani tudom az elolvasását! Nekem most ez a kedvenc könyvem :)

10/10

2011. április 25., hétfő

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Néha nehéz ellenállni a csábításnak, a kíváncsiságnak... Nem a nagy reklámhadjárat fogott meg, sőt az inkább mindig elrémiszt a könyvektől, hanem egy hosszabb részlet a könyvből, amit valahol olvastam. A kisördög pedig a részletekben rejlik. 

Maga a főszál egy (közepesen - jó indulattal) gyenge szerelmes sztori. Az, hogy a motivációkat, a lelki mozgatórugókat szinte teljesen kihagyja az író, borzalmas arculcsapás az olvasónak. Olybá tűnik, mintha egy rossz történelem tanár mondaná el szárazon az egymás után következő eseményeket. Ráadásul időnként nem tudni ki beszél, ki gondolkodik és nem úgy tűnik, mintha ennek lenne szerepe... Lehet, hogy egyszerűen szerkesztői hiba. 

Az alapsztori mögött azonban meghúzódik több másik történet is, kis anekdoták, amelyek külön vannak szedve és dőlt betűvel írva. Ezek azok a részek, amelyek miatt érdemes kézbe venni a könyvet. Sajnos nem derül ki, hogy ezek naplórészletek-e, vagy valós visszaemlékezések, családi legendák. Az írónő háttere erre enged következtetni, de nem veszek semmit készpénznek. Biztos innen-onnan meg lehet tudni, de annyira nem foglalkoztat, hogy utánanézzek. Egyébként épp egy ilyen részletbe futottam bele, ami felkeltette az érdeklődésem. Társadalomtörténeti szempontból, meg lélektaniból is, érdekes, hogy hogyan birkózott meg a társadalom vezető rétege azzal a veszteséggel, amit a két világháború okozott. Hogyan maradhatott meg a nincstelenség és az élelmiszerjegyek korában az ültetés sorrendje életbevágóan fontos kérdésként?! Ilyen és ehhez hasonló történetecskéken lehet elgondolkodni, de ha már ilyenre vágyom, akkor inkább majd elolvasom az egyik tanárom által javasolt Bánffy Miklós által írt Emlékeimből című könyvet.

4/10

2011. április 16., szombat

XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A kép innen származik.
Csütörtökön, nyitotta meg kapuit a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. A fesztivál április 14-17-ig tart. Aki teheti, nézzen ki! Érdemes, hiszen rengeteg könyv kedvezményes áron szerezhető be, ráadásul sok szerző fog dedikálni is, továbbá érdekes beszélgetésekre, előadásokra is lehet számítani. Részletes információkért keressétek fel ezt a honlapot! Kellemes meglepetés volt, hogy diákoknak és nyugdíjasoknak nem kellett belépőt fizetni, de amúgy is levásárolható az az 500 Ft.

Pénteken délután néztem ki, sokan voltak, de nem volt fullasztó tömeg. Érdemes alaposan körülnézni, esetleg egy kis listával érkezni, hogy melyek azok a könyvek, amiket szeretnénk és hogy melyik kiadó adta ki. Én ezt az adatot többnyire nem szoktam tudni, így a stratégiám az volt, hogy a Libri standjánál kinéztem a könyvből, hogy melyik kiadó adta ki, megkerestem a kiadó standját és ott kedvezményesen megvásároltam.

Három könyvet vettem, egyet Gandhi életéről, angolul. Nyelvgyakorlás és ismeretek szerzése céljából, hamarosan ugyanis Indiába utazom. Továbbá két olyan könyvet vettem, amelyek nagyon felkeltették az érdeklődésem, de mivel újnak számítanak, nagyon nehéz őket kivenni könyvtárból. Az egyik Sóvári Mónika könyve, a Szerelmem, Sanghaj, amiről itt olvastam először. A másik Ugron Zsolnáé, Úrilányok Erdélyben címmel jelent meg. Már nem is tudom, hol olvastam belőle egy részletet, de azóta lettem rá nagyon kíváncsi, főleg az első kézből származó társadalomtörténeti élmények érdekelnek.

Amint elolvastam őket, írok róluk ide is.

2011. április 11., hétfő

Juhász Katalin: Meg is mosakodjál, Magyar népi tisztálkodás a 20. században


Igen régóta gyűröm ezt a könyvet, jobban mondva, sokszor csemegéztem belőle, elolvastam innen-onnan érdekes részeket, de úgy, hogy elejétől a végéig elolvassam, arra csak most szántam rá magam. Nagyon jó összefoglaló könyvnek tartom a témában, laikusoknak is nagyon sok érdekes információt nyújthat régi korok tisztálkodási szokásairól, hagyományairól. 

Szép, igényes kivitelezésű könyvről van szó, nem esik szét első olvasásra és a másodikra sem. A fotók külön említést érdemelnek, nagyszerűen kiegészítik a szöveget. A téma élővé tételében pedig a rengeteg interjúidézet van a szerző segítségére, amiket nagy élvezettel olvastam. 

A történelmi háttér ismertetése után, a népi tisztálkodás gyakorlatába vezet be minket Juhász Katalin, majd a rituális tisztálkodás, a tiszta és tisztátalan nem materiális megjelenésének az ismertetése következik. A kötetet egy rövid összegzéssel és a tisztaság fogalmának változásaival zárul. 

A legolvasmányosabb az átmeneti rítusokhoz (születés, halál, lakodalom) kapcsolódó mosdatásokról szóló rész volt. A leginkább az fogott meg a könyvben, hogy nagyon jól érzékelteti a tisztaság fogalmának relativitását, hogy mi mindentől függ ez a nagyon is képlékeny fogalmunk. Amit viszont hiányosságnak tartok, az az, hogy sokszor nincs feltüntetve az interjúidézet mellett, hogy honnan származik, férfi mondta-e, vagy nő. 

Ajánlom mindenkinek, aki egy picit is érdeklődik a társadalomtörténet, vagy a néprajz iránt, rendkívül sok érdekességet lehet ebben a könyvben találni. 

9/10

2011. április 4., hétfő

Gerald Durrell: A hahagáj

Aki ismeri Durrell könyveit, azok tudják, hogy mire számíthatnak. Akik nem, azok készüljenek fel. Egy nem mindennapi szituáció adott, nem mindennapi szereplőkkel. A történet Zenkalin játszódik, a függetlenségét hamarosan elnyerő szigeten. A franciák mohóságának köszönhetően egy régen kihaltnak hitt madárfajt, a hahagájt fedezi fel két hősünk. A hahagáj ráadásul a szigeten élő egyik törzs istene. Hogy mi minden bonyodalom születik egy istenmadár feltámadásából, azt csak Durrell fantáziája tudta így kifundálni. 
Az abszurdum és az irónia keveredik magában a történet fonalában, de a szereplők jellemében is. Minden furcsaságukkal együtt az olvasó is megszereti időközben a bizarr alakokat. Kedvencem Csaszi, a bölcs császár, aki bár odavan a diktatúráért, a lehető legdemokratikusabban akar kormányozni, meg Tiszi, a harcias tiszteletesnő.
A könyv explicit mondanivalóján túl, tudniillik, hogy óvjuk a környezetünket, mert olyan bonyolult és rejtett kapcsolatok léteznek benne, ami mindenre kihat, az abszurditásba burkolt remek jellemrajzok bontakoznak ki előttünk. Emiatt és a kikapcsolódás, szórakozás miatt mindenképpen érdemes elolvasni. 

Az ajánlásért köszönet Ombu nevű ismerősömnek :)

9/10

2011. március 30., szerda

Galamb Gábor: India

Útikönyveket nem sűrűn olvasgatok, nem fájdítom a szívem messzi tájak iránt, ha úgyse jutok el oda. De most más a helyzet, utazni fogok :) Két hónapra, Dél-Indiába önkéntes munkára. Nem kis vállalkozás, úgyhogy igyekszem a kötelező felkészítő tréningeken túl is minél többet megtudni. A leghasznosabbak a mindenféle utazóblogok, de ellátogattam a Szabó Ervinbe is, ugyanis meglehetősen drágák az útikönyvek. 
Galamb Gábor két útját írja le, amelyeket nem olyan régen tettek feleségével. Először Észak-Indiát járták be, majd Dél-Indiában kalandoztak. A könyv nagy erőssége a személyesség, olyan, mintha egy barátunk mesélne hazatérve az élményeiről. Különösen tetszettek az egyes fejezeteknek adott címek, nagyon frappánsak voltak. Ami viszont sokat ront a képen, az a rossz tördelés, helyesírási és gépelési hibák. Ez gyakorta bosszantó, de amikor örülök helyett ürülök szerepel, az már inkább nevetséges. A képek nagyja sajnos nem színes, de a könyv elején és közepén található színes képek élvezhetőek. Inkább információszerzés céljából érdemes elolvasni, irodalmilag nem különösebben érdekes. Ami számomra viszont még rendkívül hasznos volt, azok a mindennapi élet szervezéséről szóló részek (hogyan kell vonatjegyet venni Indiában) és a praktikus tanácsok. 

6/10

2011. március 14., hétfő

Barbara Pease, Allan Pease: Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?

Születésnapomra kaptam ezt a művet páromtól. Azóta mindketten kiolvastuk és jókat nevettünk rajta. Néha egy-egy vitakezdeménynél emlékeztetjük egymást, mit is tanácsolnak a szerzők, ami egy közös kacagásban fel is oldja a feszültséget. Allan Pease és felesége Barbara Pease könyve a párkapcsolatok lehetséges buktatóiról és arról szól, hogyan lehet ezeket leküzdeni, megoldani. A könyv nagy erőssége a lendületes, humoros írásmód, a fantasztikus illusztrációk, amiken önmagukban is jókat lehet nevetni. Továbbá érdekes példák fűszerezik a könyvet. A felhozott problémák nagy része mindenkinek ismerős, mindenkihez szólnak, amolyan toposzok. Ám ebben rejlik a hátránya is, ugyanis sokszor az volt az érzésem, hogy túlzottan általánosítanak, szinte sztereotipikusan. A másik hátránya, ami kicsit zavaró, hogy nem éppen a szerénység jellemzi az írókat, sokat hivatkoznak önmagukra és ennek már talán zavaróan is reklámíze van. Hiába, Allan Pease értékesítési ügynöki múltját nem tudja lemosni magáról. De lehet, hogy ez csak nekem szúrt szemet... 

7/10

Jack McIver Weatherford: Törzsek a "Dombon", Az Egyesült Államok Kongresszusa: rítus és valóság

Erről a könyvről politikai antropológia című órámon hallottam és a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon sikerült potom áron beszereznem (3360 Ft helyett 600 Ft-ért). Ennél érdekesebb és életközelibb leírást a politikai mechanizmusokról még nem olvastam! A szerző maga igen közelről tapasztalta meg, hogyan is működik a Kongresszus, ezért nem holmi törvényekben lefektetett, hivatalosan deklarált működési elvekről beszél, hanem ami mindezek mögött van, ami ténylegesen működteti a gépezetet. Az üdítő anekdotikusnak tűnő történetek mellett nagyon frappáns analógiákkal mutatja be a Kongresszus életét az író. A különböző érdekcsoportokat, pártokat, klánok és törzsek működési elveivel veti össze, ugyanis a szívességek hálózata, az előbbre jutás és a klán építése nagyon hasonló módon történik a mai amerikai politikai életben is. A részben családi kötelékeken való szerveződési alapokat a maffiával rokonítja az író. Legjobban a bürokratikus rituálékról szóló rész tetszett. A Kongresszusi Naplóról szóló részben olvashatjuk: "Indiana szenátora, a liberális Birch Bayh tüzes beszédben kelt ki a projekt (Szuperszonikus Szállítás - SST) további finanszírozása ellen. Ugyanezen napon még hét további beszédet tartott olyannyira különböző témakörökben mint a szavazási részvétel, a fogyasztói panasz orvoslása, az egészségbiztosítás és a leszerelés, mellyel gyakorlatilag a liberális témák egész litániáját végigmondta. (...) Ami viszont nem derül ki a Naplóból, az az, hogy Birch Bayh történetesen éppen Coloradóban síelt azon a fontos napon. (...) Ám Bay úr ama fenomenális tehetsége, amellyel Colorado sípályáiról hoz törvényeket, szinte semmi a Képviselőház egykori többségi vezetője, Hale Boggs természetfeletti képességeihez viszonyítva. Az 1972. évi novemberi választásokat megelőző ülésszak utolsó napjaiban Boggs feltűnik a Naplóban, amint beszédet mond a Képviselőház előtt. E beszéddel kapcsolatban az a meglepő, hogy Boggs néhány nappal azelőtt Alaszkában életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben." Ebből a kis részletből is kitűnik, hogy a mű nem szenved hiányt humorból és egy kis finom iróniával is meg van tűzdelve. Mindez Bódis Kriszta nagyszerű fordítását dicséri. 

9/10

2011. március 2., szerda

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

Ezt a kisregényt ugyanabban a kötetben olvastam, amelyben a Táncórák idősebbeknek és haladóknak található. Ha lehet, még lehangolóbbnak és sötétebbnek gondolom, mint a Táncórákat, de itt is megvan benne az az a fajta megbocsátás és elnézés, amivel az ilyen nagy írók rendelkeznek az emberi gyarlóságok felett. 
Az egész történet lényegét a főnökné asszony fogalmazza meg, aki mellesleg a nyulakat és gúnárokat lassan vérezteti ki, hogy a húsuk porhanyósabb legyen: "-Nem haragszom, nem haragszom, olyan emberi ez az egész...". Ám ebbe az emberi egészbe beletartozik a háború, az egymás gyilkolása, a magunk gyilkolása, a másság kiközösítése, a boldogság és a boldogtalanság. Helyenként nagyon abszurdnak tűnik a könyv. Ott van például az öreg kőműves alakja, aki maga "az Isten volt álöltözetben...", vagy Masa haja, amiben "gyönyörűen csillogtak" a sárga vizeletcseppek. Nehezen megfejthető szimbólumok mellett a cselekményszál és az indítékok mégis világosak, hiszen közös emberi tapasztalatokból táplálkoznak. 
Nem fogja megbánni az olvasó, ha kezébe veszi a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, de azért lelkiekben készüljön fel rá, hogy nem egy könnyed olvasmányról van szó. Még mindig rágódom azokon a nüansznyi mozzanatokon, amik oly sok mindent kifejeznek és olyan... olyan emberiek.

9/10

2011. február 23., szerda

Agatha Christie: Sleeping murder

Ezt a könyvet néhány évvel ezelőtt vettem magamnak egy angol nyelvkurzus befejezte után. Nekikezdtem többször is, legalább háromszor, de nem tudtam élvezni a művet, mert utálok minden oldal végén fél órát szótárazni. Mostanra eljutottam egy olyan szintre angolból, hogy ha nem is értek minden szót, de fatális félreértések nélkül értettem a gyilkosság felderítése közben felmerülő szálakat. Magyarul Szunnyadó gyilkosság címen jelent meg.
Szokás szerint roppantul érdekfeszítő és izgalmas a sztori. Miss Marple a maga csendes, kedves módján folyik bele a történetbe, óvva attól az érintett házaspárt, hogy felébresszék az alvó gyilkost. Mostanában elég sok krimit nézek, így már a 190. oldal környékén azt hittem, tudom, hogy ki a gyilkos. Innentől faltam az oldalakat, hogy bizonyosságot nyerjen az elképzelésem, de közben persze sokszor elbizonytalanodtam és a végén természetesen nem igazolódott be a gyanúm... A kiindulópont Mrs Reed hallucinációi szolgáltatják, ám Miss Marple bebizonyítja, hogy a képzelgései nem mások, mint halvány gyerekkori emlékek egy gyilkosságról. Innen kezdődik a nyomozás a lehetséges gyilkos után. Az utolsó oldalakon pedig nagyszerű magyarázatot kapunk a lelki motivációkra, indítékokra. 
Aki egy kis izgalmas kikapcsolódásra vágyik, olvassa el feltétlenül, nem fog csalódni!

8/10

2011. február 15., kedd

Benazir Bhutto: A Kelet lánya

Míg olvasom a legfrissebb könyvet angolul, addig válogatok a kedvenceim közül. Talán ezért kapnak mindig olyan magas pontszámot a könyvek, mert a kedvenceimről írok... Hát nézzék el nekem!
Ezt a könyvet tavaly előtt nyertem az Ulpius Kiadó egyik játékán. Könyvet nyerni az egyik legjobb dolog a világon (na jó, az ötös lottó se rossz, abból is lehet könyveket venni :). Eddig életemben kétszer nyertem könyvet, először a Nők Lapja egy játékán nyertem egy csomagot 15-16 évesen. Az egyik a Tantrikus ébredés címet viselte :) 
A másik ez a könyv volt, amit igazából én választhattam a megadottak közül. És nagyon tetszett. Elgondolkodtató a mű, őszinte vallomása egy ilyen nagy formátumú politikusnőnek. Nem csak azért érdekes, mert egy olyan világba nyerhetünk bepillantást, amit kevéssé ismerünk, hanem azért is, mert ezzel egy időben reflektálhatunk a saját kultúránkra és előítéleteinkre is. Az iszlám nősanyargató és hárembe tuszkoló, elnyomó képzete mellett itt láthatjuk ezt a nőt, akit már 1988-ban miniszterelnökké választották Pakisztánban, majd 1993-ban újraválasztották. Hát hol tartunk mi ehhez képest, amikor az Országgyűlésben a női képviselők 10 százalékos aránya is ritkaságnak számít... Ám ettől eltekintve is fordulatokban gazdag, sokszor nagyon szomorú élettörténetet ismerhetünk meg, tehát mindenkinek melegen tudom ajánlani, hogy hagyja, hagy nyerje meg a könyv magának. 

9/10

2011. február 13., vasárnap

Mikszáth Kálmán: A sipsirica

Ezt a könyvet a nagyitól kértem kölcsön és mái napig elfelejtettem visszaadni. Amikor legutóbb megemlítettem, akkor hivatalosan is nekem adta. A nagyik arany szíve. :) A könyv meglehetősen régi, még az Olcsó könyvek sorozatban jelent meg, 3 Forintért, de megvan az a jól ismert régi könyvillata, amit nagyon szeretek. 
Mikszáthoz van valami különös vonzódásom. Sokkal jobban kedvelem, mint például Jókait, mert szeretem, hogy a meséin keresztül mégiscsak leírja a valóságot. Még a szakdolgozatomat is két novelláskötetéből írtam, "Mikszáth Kálmán A tót atyafiak és A jó palócok című novellásköteteinek társadalomtudományi elemzése" címmel. 
A sipsiricát 1902-ben írta,  amikor már 5 éve országgyűlési képviselő volt. Valószínűsítem, hogy a politikai életből és "közerkölcsökből" való kiábrándulása íratta vele ezt a művet, de keringenek olyan vélemények is, hogy Mikszáth saját fejlődéstörténetét írta meg, vagy hogy a Monarchia a idillikus mázának való letörlése ez a kisregény. Látok igazságot mindegyik véleményben, de ami engem jobban izgat, az az, hogy mégis mi mondanivalója, milyen aktualitása van ennek a műnek. A mai olvasót elgondolkodtathatja a hatalom kérdéséről, a kiszolgáltatottságról, az anyagiasságról és arról, hogy mindehhez hogy asszisztálunk. Én abban találom meg Mikszáth sikerét, hogy a közel egy évszázaddal ezelőtti anekdotái mögött a mai világomba átvihető, beépíthető gondolati csírák rejlenek.
A könyv megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban is. 

Kép forrása itt található.

8/10

2011. február 11., péntek

Papp Richárd: Miért kell Kohn bácsinak négy hűtőszekrény? Élő humor egy budapesti zsidó közösségben

Erről a könyvről már elég sokat hallottam tanulmányaim során, őszintén szólva kötelező olvasmány is volt, de csak most jutott a kezeim közé. Méghozzá a Nyitott Könyvműhely nagy akciója során. 
Nagyszerűen ötvözi a könyv a könnyen olvashatóságot, közérthetőséget és állandó figyelemlekötést az igen mély tartalomnak az átadásával. Tehát annak ellenére, hogy bizonyos szempontból szórakoztató olvasni, nem sikkad el a mondanivaló, ami azáltal lesz hiteles, hogy a szerző évek óta tagja annak a közösségnek, amelyről ír. 
És hogy miről is szól a könyv: A humor mindnyájunk életében fontos szerepet tölt be. Míg a általában csaj annyit érzékelünk belőle, hogy ez jó, ebben a könyvben bepillantást nyerhetünk abba, hogy miért és mire jó a humorizálás egy kisebbségi közösség életében. Hogyan interpretálnak általa, milyen feszültségoldó szerepe van, mennyire segít feldolgozni az elszenvedett traumákat és magát a többszörös kisebbségi létélményt és az önirónia segítségével elfogadni mindazt, ami van, mindazt amilyenek vagyunk.  A képet interjúrészletek és természetesen viccek teszik színesebbé, megfoghatóbbá, amin hol tudunk nevetni, hol kevésbé, de mindenesetre remélhetőleg megértőbben tudunk viszonyulni ahhoz, amit egyébként igazából nem ismerünk, csak a sztereotípiánk hitetik el, hogy valamennyire igen. A nyelvi megértésben pedig nagy segítségünkre van a könyv végén található glosszárium. 

10/10

2011. február 8., kedd

Kepes András: Matt a férfiaknak

Még mindig a korábbi olvasmányélményeimből mazsolázgatok, de már nincs sok hátra a kezeim közül legfrissebben kikerülő könyvig. Időnként heves érdeklődést tanúsítok az életrajzok, önéletrajzok iránt. Egy ilyen periódusban olvastam el a Szabó Ervinből a nagy nehezen kikölcsönzött Matt a férfiaknak című életrajzot is. Sokáig kellett várni rá, mert mindig ki volt kölcsönözve a központiból, de egyszer csak sikerült időben lecsapnom. Remélem így lesz Agatha Christie Életem című önéletrajzával is, már régóta fenem rá a fogam. 
Azt hiszem, a címválasztás talán nem a legjobb, mert rögtön beindultak az előítéletek, ha csak a könyv címét említettem. Leszögezném előre, hogy nem vagyok eszeveszett sakkmániás és buzgó feminista sem, valamint a könyvnek sem ez a témája. Polgár Judit életén keresztül vet fel Kepes mindnyájunkat érintő kérdéseket. Számomra a kristályosodási pont a "nature-nurture" vita, azaz mi határozza meg az embert, a környezete, a neveltetése és a kultúrája, vagy a veleszületett természete, a genetika. A Polgár-lányok apja egyértelműen a neveltetés mellett tette le a voksát. Ezen szellemben indította el lányai pályáját egészen kicsi koruktól kezdve. Ám a könyv mégsem a Polgár-módszer egekbe magasztalásáról, vagy a porig alázásáról szól, hanem hoz fel érveket mindkét oldalon, elgondolkodtat és ami nagy érdeme szerintem, hogy a végső következtetést és véleményalkotást  többnyire az olvasóra bízza. Ezen témakör mellett és részben ezen belül maradva felmerülnek a férfiak és női közötti különbségek, a férfi-női szerepek, kapcsolatok és a gyereknevelés. És hogy ez a sok átgondolásra késztető nehéz kérdés ne feküdje meg a gyomrunkat, mindez nagyon bensőséges hangvételű önvallomásokba van beágyazva és érdekes történetekkel körítve. Őszintén bevallom, nem sokat tudtam eddig Polgár Juditról, azon kívül, hogy világhírű sakkozó, de egy nagyon szimpatikus nőt "ismerhettem meg" a könyv révén.

9/10

2011. február 5., szombat

Spiró György: Koccanás

Még nem született bejegyzés egy magyar író művéről sem, így hát itt az idő, hogy pótoljam a mulasztásom. Kezdjük is rögtön Spiró Györggyel, a kedvenc kortárs magyar írómmal. 
Néhány éve láttam a Koccanást a Katona József Színházban Gáspár Sándorral és Ónodi Eszterrel a főszerepben. Egy nagyon intenzív benyomás maradt meg róla az emlékeimben, hogy nagggyon jó volt és hogy mennyit nevettünk. Nem tudom miért, de általában, ha színházban nézek meg egy darabot, akkor a cselekménye elég gyorsan elmosódik az agyamban. Ez azért furcsa, mert például a Csirkefej című Spiró-darabot felvételen láttam Gobbi Hildával és az valahogy jobban bennem maradt. Talán azért, mert ha valamit tévében nézek meg, nem kell utána a kabátomért menni, hanem tudok még rajta gondolkozni egy ideig magamban. Persze ez csak egy elmélet a sok közül... 
Tehát emiatt az intenzív benyomás miatt kivettem a Szabó Ervinből, hogy egy kicsit felelevenítsem az emélkeimet. És igen, a cím nem hazudik, valóban egy koccanásról van szó, vagyis, ha pontos akarok lenni, akkor többről. Ez a kis ütődés kirázza az emberek a megszokott mókuskerékből, de nagyon hamar feltalálják magukat az új szituációban is, hozva magukkal a beléjük vert túlélési turpisságokat. Egy-egy pillanatra mégis kibújik belőlük az érzelem, a mindennapok hazugságaiba való belefáradás jelei, ám ez nem elég a megváltáshoz. A tipikusságukban kissé eltúlzott figurák roppant mulatságosak, de egyben önvizsgálatra késztetőek is. Hiszen mindnyájunknak ismerősek ezek az életstratégiák. És persze amint megszűnik a dugó, megszűnik ez a pillanatnyi lehetőség is, minden visszaáll az eredeti kerékvágásba. 
Nagyon jó volt olvasni, de aki teheti, nézze meg színházban is a borsos ár és a nehéz jegyszerzés ellenére, mert rendkívül nagy élmény a színészek játéka!

10/10

2011. február 3., csütörtök

Orhan Pamuk: A nevem piros

Amíg olvasom a következő könyvet, addig nemrég olvasott kedvenceimből szemezgetek. Még karácsony előtt olvastam ki Pamuk 2000-ben megjelent Nevem piros című művét. A neves író 2006-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Persze hallottam róla, de nem igazán botlottam eddig a könyveibe. Tavaly esztétikai antropológiára ajánlották elolvasni, de egy jó darabig nem sikerült kivennem a Szabó Ervinből. Már azon gondolkodtam, hogy nekiállok angolul, de aztán mégis sikerült kivennem magyarul. 
Még így is az első néhány fejezetig nehezen azonosítottam, hogy ki kivel van és mit akar, de az első pár fejezet után megszűnt zavarónak lenni a nevem xy-os kezdet és már simán csússzantam át egyik fejből a másikba. Nagyon izgalmasnak találtam ezt az írásmódot, remekül fel tudta így építeni a személyiségeket. Olyan, mintha az egyes szereplők csakis velünk osztanák meg a valódi gondolataikat, érzéseiket. Ráadásul a rajzok, a színek és a tárgyak is szólnak hozzánk. A pénz monológját érdemes megemlíteni külön. A cselekmény tulajdonképpen nem is annyira lényeges. Egy gyilkosságról és a tettes kilétének felfedezéséről van szó, egy kis szerelmi szállal összefűzve. Ám a cselekmény inkább csak azért van, hogy legyen mi köré felfűzni a motivációk és világnézetek hálóját, hogy csodálatos érzékletességgel be lehessen mutatni a miniatúrafestők világát és azt az általános konfliktushelyzetet, amit a változás kelt. A változást, ami egy semleges szó, de egyben félelem az újdonságtól, a régi világ hanyatlásától és valami elvesztésétől, másrészről megújhodás, haladás és modernizáció. Leginkább a változás állandóságáról szólt nekem ez a könyv. 
Szeretném még kiemelni a gyilkost, aki talán a legjobban félt a miniatúrafestés megváltozásától és a legjobban vágyta is. Amikor ő szólt hozzám, akkor mindig eszembe jutott Dosztojevszkij Raszkolnyikovja, de itt nincsen Szonya, aki az üdvözülést hordozná, itt csak a vakság van, ami szintén kettős: megváltás és egyben kárhozat is. A szerelem is terhelt ezzel a kettősséggel. Fekete és Seküre kapcsolata nem az a tiszta szerelem, amit esetleg várnánk. Érdekek vezérelte, önző kapcsolat ez. Mégis vártam, hogy elérjenek valamiféle boldog révbe, hogy jó vége legyen a történetnek, de a vége se egyértelműen jó, de nem is rossz. Pont mint a valóságban.

9/10

2011. február 1., kedd

Kurt Vonnegut: Macskabölcső

Emlékszem, Vonnegutról akkor hallottam először, amikor 2007-ben meghalt. "Így megy ez." - és tényleg... A Macskabölcső előtt olvastam már tőle az Időomlást, így nem volt szokatlan a stílusa, de elsőre eléggé meghökkentő szarkasztikus és groteszk a humora. 

A regény azzal kezdődik, hogy "Ebben a könyvben egy szó sem igaz.". Tipikusan a krétaiak végtelen agytekerő példája: Minden krétai hazudik. - mondta egy krétai... Tehát így nyúljunk a könyvespolc felé, hogy ez egy ilyen könyv. Előre szóltak. Ám, ha mégis van bátorságunk beleolvasni, akkor két világvégéről tudhatunk meg izgalmas dolgokat és a bokononizmusról. Az első világvége akkor volt, amikor ledobták az atombombát Japánra, a második, amikor egy gardróbszekrényből belesett a szuperjég által megölt auschwitzi orvos hullája a San Lorenzo-i langymeleg tengerbe. Mindkettőhöz ugyanannak az őrült tudósnak volt köze... Azért két világvégét előidézni egymagában az szép teljesítmény. A bokononizmus pedig az író fiktív vallása, bár lehetne valóságos is. A bokononizmus szerint, amit meglepő módon Bokonon próféta alapított, ártalmatlan hazugságokkal kell elviselhetővé tenni az életünk. De a lényeg, a numinózusban rejlik. 
"- Mi szent a bokononistáknak? - kérdeztem nemsokára. 
- Amennyire tudom, még Isten sem.
- Semmi?
- Csak egy valami.
- Az óceán? A nap? - találgattam.
- Az ember - mondta Frank. - Ennyi az egész. Csak az ember."
Az az ember, akit se Bokonon, se Papa Monzano nem tudott kiszedni a nyomorból, hát legalább az ártalmatlan hazugságokat és a színjátékot biztosították. De valóban ártalmatlanok ezek a hazugságok?

9/10

2011. január 29., szombat

Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak

Meglehetősen idegesítő volt olvasni Hrabal művét, ugyanis módfelett zavaró, hogy nincs egy pont, ahol az ember végre letehetné a könyvet és elmehetne pisilni egyet. Vinni kell magunkkal a könyvet... Vagy - ahogy én is tettem - könyvtári példányt kölcsönözni, amibe nagy valószínűséggel valaki előttünk már tett néhány jelölő vonalat egy-egy vessző után... Ez a történet, ami nem egy történet, hanem nagyon sok összefűzve, egy cipész monológja, akinek olyan tág az asszociációs holdudvara, hogy olvasó legyen a talpán, aki követi. Mégis a kis sztorizgatások vége mindig az, hogy a kisszerű cipész hogyan került ki  minden helyzetből győztesen. Egyszóval, ha valaki nekifog egyhuzamban elolvasni a Táncórákat, sok mindent megtudhat a túlélés művészetéről. A cipész kedves nosztalgiázásai a Monarchiáról és Mária Terézia dús kebleiről egy kicsit Krúdyt juttatta eszembe, de végül mindig felmutat néhány ellenpontot is, ami megmutatja a boldog békeidők embertelenségét is.

7/10

Ishmael Beah: Gyerekkatona voltam Afrikában amíg ti játszottatok

Ritkán veszek könyvet, inkább többnyire kölcsönzök a Szabó Ervinből. Ezt a könyvet a Nyitott Könyvműhely nagy akciója során sikerült beszereznem a Krizantém és karddal, valamint a Miért kell Kohn bácsinak négy hűtőszekrény?-nyel egyetemben. Már régóta el szerettem volna olvasni, csak soha nem lehetett kivenni a Szabóból.
Nem tartott sokáig kiolvasni. A könyv arról szól, ami a címe. Az író saját gyerekkorának eseményeit tárja elénk, amin keresztül bepillantást kapunk egy ország helyzetébe. Nekem kissé olyan érzésem van, mintha az író még kímélni is akarná az olvasót, mintha nem mondana el mindent, mintha maga is félne visszaemlékezni. Nem csoda. A borzalmak mellett megmutatja, hogy van remény, kiút is. Nagyon sok kérdést vetett fel bennem a könyv a megbocsátással, emberséggel, a jövőben való hittel kapcsolatban. Egyet hiányoltam a könyvből, mégpedig, hogy hogy jutott Guineából az Egyesült Államokba az író. 
Mindenkinek nagyon ajánlom ezt a könyvet, becsüljük meg, ami itthon van: béke!

10/10
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...