Agatha Christie: Sleeping murder

Ezt a könyvet néhány évvel ezelőtt vettem magamnak egy angol nyelvkurzus befejezte után. Nekikezdtem többször is, legalább háromszor, de nem tudtam élvezni a művet, mert utálok minden oldal végén fél órát szótárazni. Mostanra eljutottam egy olyan szintre angolból, hogy ha nem is értek minden szót, de fatális félreértések nélkül értettem a gyilkosság felderítése közben felmerülő szálakat. Magyarul Szunnyadó gyilkosság címen jelent meg.

Szokás szerint roppantul érdekfeszítő és izgalmas a sztori. Miss Marple a maga csendes, kedves módján folyik bele a történetbe, óvva attól az érintett házaspárt, hogy felébresszék az alvó gyilkost. Mostanában elég sok krimit nézek, így már a 190. oldal környékén azt hittem, tudom, hogy ki a gyilkos. Innentől faltam az oldalakat, hogy bizonyosságot nyerjen az elképzelésem, de közben persze sokszor elbizonytalanodtam és a végén természetesen nem igazolódott be a gyanúm... A kiindulópont Mrs Reed hallucinációi szolgáltatják, ám Miss Marple bebizonyítja, hogy a képzelgései nem mások, mint halvány gyerekkori emlékek egy gyilkosságról. Innen kezdődik a nyomozás a lehetséges gyilkos után. Az utolsó oldalakon pedig nagyszerű magyarázatot kapunk a lelki motivációkra, indítékokra. 

Aki egy kis izgalmas kikapcsolódásra vágyik, olvassa el feltétlenül, nem fog csalódni!

8/10

Benazir Bhutto: A Kelet lánya

Míg olvasom a legfrissebb könyvet angolul, addig válogatok a kedvenceim közül. Talán ezért kapnak mindig olyan magas pontszámot a könyvek, mert a kedvenceimről írok... Hát nézzék el nekem!

Ezt a könyvet tavaly előtt nyertem az Ulpius Kiadó egyik játékán. Könyvet nyerni az egyik legjobb dolog a világon (na jó, az ötös lottó se rossz, abból is lehet könyveket venni :). Eddig életemben kétszer nyertem könyvet, először a Nők Lapja egy játékán nyertem egy csomagot 15-16 évesen. Az egyik a Tantrikus ébredés címet viselte :) 

A másik ez a könyv volt, amit igazából én választhattam a megadottak közül. És nagyon tetszett. Elgondolkodtató a mű, őszinte vallomása egy ilyen nagy formátumú politikusnőnek. Nem csak azért érdekes, mert egy olyan világba nyerhetünk bepillantást, amit kevéssé ismerünk, hanem azért is, mert ezzel egy időben reflektálhatunk a saját kultúránkra és előítéleteinkre is. Az iszlám nősanyargató és hárembe tuszkoló, elnyomó képzete mellett itt láthatjuk ezt a nőt, akit már 1988-ban miniszterelnökké választották Pakisztánban, majd 1993-ban újraválasztották. Hát hol tartunk mi ehhez képest, amikor az Országgyűlésben a női képviselők 10 százalékos aránya is ritkaságnak számít... Ám ettől eltekintve is fordulatokban gazdag, sokszor nagyon szomorú élettörténetet ismerhetünk meg, tehát mindenkinek melegen tudom ajánlani, hogy hagyja, hagy nyerje meg a könyv magának. 

9/10

Mikszáth Kálmán: A sipsirica

Ezt a könyvet a nagyitól kértem kölcsön és mái napig elfelejtettem visszaadni. Amikor legutóbb megemlítettem, akkor hivatalosan is nekem adta. A nagyik arany szíve. :) A könyv meglehetősen régi, még az Olcsó könyvek sorozatban jelent meg, 3 Forintért, de megvan az a jól ismert régi könyvillata, amit nagyon szeretek. 

Mikszáthoz van valami különös vonzódásom. Sokkal jobban kedvelem, mint például Jókait, mert szeretem, hogy a meséin keresztül mégiscsak leírja a valóságot. Még a szakdolgozatomat is két novelláskötetéből írtam, "Mikszáth Kálmán A tót atyafiak és A jó palócok című novellásköteteinek társadalomtudományi elemzése" címmel. 

A sipsiricát 1902-ben írta,  amikor már 5 éve országgyűlési képviselő volt. Valószínűsítem, hogy a politikai életből és "közerkölcsökből" való kiábrándulása íratta vele ezt a művet, de keringenek olyan vélemények is, hogy Mikszáth saját fejlődéstörténetét írta meg, vagy hogy a Monarchia a idillikus mázának való letörlése ez a kisregény. Látok igazságot mindegyik véleményben, de ami engem jobban izgat, az az, hogy mégis mi mondanivalója, milyen aktualitása van ennek a műnek. A mai olvasót elgondolkodtathatja a hatalom kérdéséről, a kiszolgáltatottságról, az anyagiasságról és arról, hogy mindehhez hogy asszisztálunk. Én abban találom meg Mikszáth sikerét, hogy a közel egy évszázaddal ezelőtti anekdotái mögött a mai világomba átvihető, beépíthető gondolati csírák rejlenek.
A könyv megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban is. 

Kép forrása itt található.

8/10

Papp Richárd: Miért kell Kohn bácsinak négy hűtőszekrény? Élő humor egy budapesti zsidó közösségben

Erről a könyvről már elég sokat hallottam tanulmányaim során, őszintén szólva kötelező olvasmány is volt, de csak most jutott a kezeim közé. Méghozzá a Nyitott Könyvműhely nagy akciója során. 

Nagyszerűen ötvözi a könyv a könnyen olvashatóságot, közérthetőséget és állandó figyelemlekötést az igen mély tartalomnak az átadásával. Tehát annak ellenére, hogy bizonyos szempontból szórakoztató olvasni, nem sikkad el a mondanivaló, ami azáltal lesz hiteles, hogy a szerző évek óta tagja annak a közösségnek, amelyről ír. 

És hogy miről is szól a könyv: A humor mindnyájunk életében fontos szerepet tölt be. Míg a általában csaj annyit érzékelünk belőle, hogy ez jó, ebben a könyvben bepillantást nyerhetünk abba, hogy miért és mire jó a humorizálás egy kisebbségi közösség életében. Hogyan interpretálnak általa, milyen feszültségoldó szerepe van, mennyire segít feldolgozni az elszenvedett traumákat és magát a többszörös kisebbségi létélményt és az önirónia segítségével elfogadni mindazt, ami van, mindazt amilyenek vagyunk.  A képet interjúrészletek és természetesen viccek teszik színesebbé, megfoghatóbbá, amin hol tudunk nevetni, hol kevésbé, de mindenesetre remélhetőleg megértőbben tudunk viszonyulni ahhoz, amit egyébként igazából nem ismerünk, csak a sztereotípiánk hitetik el, hogy valamennyire igen. A nyelvi megértésben pedig nagy segítségünkre van a könyv végén található glosszárium. 

10/10

Kepes András: Matt a férfiaknak

Még mindig a korábbi olvasmányélményeimből mazsolázgatok, de már nincs sok hátra a kezeim közül legfrissebben kikerülő könyvig. Időnként heves érdeklődést tanúsítok az életrajzok, önéletrajzok iránt. Egy ilyen periódusban olvastam el a Szabó Ervinből a nagy nehezen kikölcsönzött Matt a férfiaknak című életrajzot is. Sokáig kellett várni rá, mert mindig ki volt kölcsönözve a központiból, de egyszer csak sikerült időben lecsapnom. Remélem így lesz Agatha Christie Életem című önéletrajzával is, már régóta fenem rá a fogam. 

Azt hiszem, a címválasztás talán nem a legjobb, mert rögtön beindultak az előítéletek, ha csak a könyv címét említettem. Leszögezném előre, hogy nem vagyok eszeveszett sakkmániás és buzgó feminista sem, valamint a könyvnek sem ez a témája. Polgár Judit életén keresztül vet fel Kepes mindnyájunkat érintő kérdéseket. Számomra a kristályosodási pont a "nature-nurture" vita, azaz mi határozza meg az embert, a környezete, a neveltetése és a kultúrája, vagy a veleszületett természete, a genetika. A Polgár-lányok apja egyértelműen a neveltetés mellett tette le a voksát. Ezen szellemben indította el lányai pályáját egészen kicsi koruktól kezdve. Ám a könyv mégsem a Polgár-módszer egekbe magasztalásáról, vagy a porig alázásáról szól, hanem hoz fel érveket mindkét oldalon, elgondolkodtat és ami nagy érdeme szerintem, hogy a végső következtetést és véleményalkotást  többnyire az olvasóra bízza. Ezen témakör mellett és részben ezen belül maradva felmerülnek a férfiak és női közötti különbségek, a férfi-női szerepek, kapcsolatok és a gyereknevelés. És hogy ez a sok átgondolásra késztető nehéz kérdés ne feküdje meg a gyomrunkat, mindez nagyon bensőséges hangvételű önvallomásokba van beágyazva és érdekes történetekkel körítve. Őszintén bevallom, nem sokat tudtam eddig Polgár Juditról, azon kívül, hogy világhírű sakkozó, de egy nagyon szimpatikus nőt "ismerhettem meg" a könyv révén.

9/10

Spiró György: Koccanás

Még nem született bejegyzés egy magyar író művéről sem, így hát itt az idő, hogy pótoljam a mulasztásom. Kezdjük is rögtön Spiró Györggyel, a kedvenc kortárs magyar írómmal. 

Néhány éve láttam a Koccanást a Katona József Színházban Gáspár Sándorral és Ónodi Eszterrel a főszerepben. Egy nagyon intenzív benyomás maradt meg róla az emlékeimben, hogy nagggyon jó volt és hogy mennyit nevettünk. Nem tudom miért, de általában, ha színházban nézek meg egy darabot, akkor a cselekménye elég gyorsan elmosódik az agyamban. Ez azért furcsa, mert például a Csirkefej című Spiró-darabot felvételen láttam Gobbi Hildával és az valahogy jobban bennem maradt. Talán azért, mert ha valamit tévében nézek meg, nem kell utána a kabátomért menni, hanem tudok még rajta gondolkozni egy ideig magamban. Persze ez csak egy elmélet a sok közül... 

Tehát emiatt az intenzív benyomás miatt kivettem a Szabó Ervinből, hogy egy kicsit felelevenítsem az emélkeimet. És igen, a cím nem hazudik, valóban egy koccanásról van szó, vagyis, ha pontos akarok lenni, akkor többről. Ez a kis ütődés kirázza az emberek a megszokott mókuskerékből, de nagyon hamar feltalálják magukat az új szituációban is, hozva magukkal a beléjük vert túlélési turpisságokat. Egy-egy pillanatra mégis kibújik belőlük az érzelem, a mindennapok hazugságaiba való belefáradás jelei, ám ez nem elég a megváltáshoz. A tipikusságukban kissé eltúlzott figurák roppant mulatságosak, de egyben önvizsgálatra késztetőek is. Hiszen mindnyájunknak ismerősek ezek az életstratégiák. És persze amint megszűnik a dugó, megszűnik ez a pillanatnyi lehetőség is, minden visszaáll az eredeti kerékvágásba. 

Nagyon jó volt olvasni, de aki teheti, nézze meg színházban is a borsos ár és a nehéz jegyszerzés ellenére, mert rendkívül nagy élmény a színészek játéka!

10/10

Orhan Pamuk: A nevem piros

Amíg olvasom a következő könyvet, addig nemrég olvasott kedvenceimből szemezgetek. Még karácsony előtt olvastam ki Pamuk 2000-ben megjelent Nevem piros című művét. A neves író 2006-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Persze hallottam róla, de nem igazán botlottam eddig a könyveibe. Tavaly esztétikai antropológiára ajánlották elolvasni, de egy jó darabig nem sikerült kivennem a Szabó Ervinből. Már azon gondolkodtam, hogy nekiállok angolul, de aztán mégis sikerült kivennem magyarul. 

Még így is az első néhány fejezetig nehezen azonosítottam, hogy ki kivel van és mit akar, de az első pár fejezet után megszűnt zavarónak lenni a nevem xy-os kezdet és már simán csússzantam át egyik fejből a másikba. Nagyon izgalmasnak találtam ezt az írásmódot, remekül fel tudta így építeni a személyiségeket. Olyan, mintha az egyes szereplők csakis velünk osztanák meg a valódi gondolataikat, érzéseiket. Ráadásul a rajzok, a színek és a tárgyak is szólnak hozzánk. A pénz monológját érdemes megemlíteni külön. A cselekmény tulajdonképpen nem is annyira lényeges. Egy gyilkosságról és a tettes kilétének felfedezéséről van szó, egy kis szerelmi szállal összefűzve. Ám a cselekmény inkább csak azért van, hogy legyen mi köré felfűzni a motivációk és világnézetek hálóját, hogy csodálatos érzékletességgel be lehessen mutatni a miniatúrafestők világát és azt az általános konfliktushelyzetet, amit a változás kelt. A változást, ami egy semleges szó, de egyben félelem az újdonságtól, a régi világ hanyatlásától és valami elvesztésétől, másrészről megújhodás, haladás és modernizáció. Leginkább a változás állandóságáról szólt nekem ez a könyv. 

Szeretném még kiemelni a gyilkost, aki talán a legjobban félt a miniatúrafestés megváltozásától és a legjobban vágyta is. Amikor ő szólt hozzám, akkor mindig eszembe jutott Dosztojevszkij Raszkolnyikovja, de itt nincsen Szonya, aki az üdvözülést hordozná, itt csak a vakság van, ami szintén kettős: megváltás és egyben kárhozat is. A szerelem is terhelt ezzel a kettősséggel. Fekete és Seküre kapcsolata nem az a tiszta szerelem, amit esetleg várnánk. Érdekek vezérelte, önző kapcsolat ez. Mégis vártam, hogy elérjenek valamiféle boldog révbe, hogy jó vége legyen a történetnek, de a vége se egyértelműen jó, de nem is rossz. Pont mint a valóságban.

9/10

Kurt Vonnegut: Macskabölcső

Emlékszem, Vonnegutról akkor hallottam először, amikor 2007-ben meghalt. "Így megy ez." - és tényleg... A Macskabölcső előtt olvastam már tőle az Időomlást, így nem volt szokatlan a stílusa, de elsőre eléggé meghökkentő szarkasztikus és groteszk a humora. 

A regény azzal kezdődik, hogy "Ebben a könyvben egy szó sem igaz.". Tipikusan a krétaiak végtelen agytekerő példája: Minden krétai hazudik. - mondta egy krétai... Tehát így nyúljunk a könyvespolc felé, hogy ez egy ilyen könyv. Előre szóltak. Ám, ha mégis van bátorságunk beleolvasni, akkor két világvégéről tudhatunk meg izgalmas dolgokat és a bokononizmusról. Az első világvége akkor volt, amikor ledobták az atombombát Japánra, a második, amikor egy gardróbszekrényből belesett a szuperjég által megölt auschwitzi orvos hullája a San Lorenzo-i langymeleg tengerbe. Mindkettőhöz ugyanannak az őrült tudósnak volt köze... Azért két világvégét előidézni egymagában az szép teljesítmény. A bokononizmus pedig az író fiktív vallása, bár lehetne valóságos is. A bokononizmus szerint, amit meglepő módon Bokonon próféta alapított, ártalmatlan hazugságokkal kell elviselhetővé tenni az életünk. De a lényeg, a numinózusban rejlik. 

"- Mi szent a bokononistáknak? - kérdeztem nemsokára. 

- Amennyire tudom, még Isten sem.

- Semmi?

- Csak egy valami.

- Az óceán? A nap? - találgattam.

- Az ember - mondta Frank. - Ennyi az egész. Csak az ember."

Az az ember, akit se Bokonon, se Papa Monzano nem tudott kiszedni a nyomorból, hát legalább az ártalmatlan hazugságokat és a színjátékot biztosították. De valóban ártalmatlanok ezek a hazugságok?

9/10