Galamb Gábor: India

Útikönyveket nem sűrűn olvasgatok, nem fájdítom a szívem messzi tájak iránt, ha úgyse jutok el oda. De most más a helyzet, utazni fogok :) Két hónapra, Dél-Indiába önkéntes munkára. Nem kis vállalkozás, úgyhogy igyekszem a kötelező felkészítő tréningeken túl is minél többet megtudni. A leghasznosabbak a mindenféle utazóblogok, de ellátogattam a Szabó Ervinbe is, ugyanis meglehetősen drágák az útikönyvek. 

Galamb Gábor két útját írja le, amelyeket nem olyan régen tettek feleségével. Először Észak-Indiát járták be, majd Dél-Indiában kalandoztak. A könyv nagy erőssége a személyesség, olyan, mintha egy barátunk mesélne hazatérve az élményeiről. Különösen tetszettek az egyes fejezeteknek adott címek, nagyon frappánsak voltak. Ami viszont sokat ront a képen, az a rossz tördelés, helyesírási és gépelési hibák. Ez gyakorta bosszantó, de amikor örülök helyett ürülök szerepel, az már inkább nevetséges. A képek nagyja sajnos nem színes, de a könyv elején és közepén található színes képek élvezhetőek. Inkább információszerzés céljából érdemes elolvasni, irodalmilag nem különösebben érdekes. Ami számomra viszont még rendkívül hasznos volt, azok a mindennapi élet szervezéséről szóló részek (hogyan kell vonatjegyet venni Indiában) és a praktikus tanácsok. 

6/10

Barbara Pease, Allan Pease: Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?

Születésnapomra kaptam ezt a művet páromtól. Azóta mindketten kiolvastuk és jókat nevettünk rajta. Néha egy-egy vitakezdeménynél emlékeztetjük egymást, mit is tanácsolnak a szerzők, ami egy közös kacagásban fel is oldja a feszültséget. Allan Pease és felesége Barbara Pease könyve a párkapcsolatok lehetséges buktatóiról és arról szól, hogyan lehet ezeket leküzdeni, megoldani. A könyv nagy erőssége a lendületes, humoros írásmód, a fantasztikus illusztrációk, amiken önmagukban is jókat lehet nevetni. Továbbá érdekes példák fűszerezik a könyvet. A felhozott problémák nagy része mindenkinek ismerős, mindenkihez szólnak, amolyan toposzok. Ám ebben rejlik a hátránya is, ugyanis sokszor az volt az érzésem, hogy túlzottan általánosítanak, szinte sztereotipikusan. A másik hátránya, ami kicsit zavaró, hogy nem éppen a szerénység jellemzi az írókat, sokat hivatkoznak önmagukra és ennek már talán zavaróan is reklámíze van. Hiába, Allan Pease értékesítési ügynöki múltját nem tudja lemosni magáról. De lehet, hogy ez csak nekem szúrt szemet... 

7/10

Jack McIver Weatherford: Törzsek a "Dombon", Az Egyesült Államok Kongresszusa: rítus és valóság

Erről a könyvről politikai antropológia című órámon hallottam és a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon sikerült potom áron beszereznem (3360 Ft helyett 600 Ft-ért). Ennél érdekesebb és életközelibb leírást a politikai mechanizmusokról még nem olvastam! A szerző maga igen közelről tapasztalta meg, hogyan is működik a Kongresszus, ezért nem holmi törvényekben lefektetett, hivatalosan deklarált működési elvekről beszél, hanem ami mindezek mögött van, ami ténylegesen működteti a gépezetet. Az üdítő anekdotikusnak tűnő történetek mellett nagyon frappáns analógiákkal mutatja be a Kongresszus életét az író. A különböző érdekcsoportokat, pártokat, klánok és törzsek működési elveivel veti össze, ugyanis a szívességek hálózata, az előbbre jutás és a klán építése nagyon hasonló módon történik a mai amerikai politikai életben is. A részben családi kötelékeken való szerveződési alapokat a maffiával rokonítja az író. Legjobban a bürokratikus rituálékról szóló rész tetszett. A Kongresszusi Naplóról szóló részben olvashatjuk: "Indiana szenátora, a liberális Birch Bayh tüzes beszédben kelt ki a projekt (Szuperszonikus Szállítás - SST) további finanszírozása ellen. Ugyanezen napon még hét további beszédet tartott olyannyira különböző témakörökben mint a szavazási részvétel, a fogyasztói panasz orvoslása, az egészségbiztosítás és a leszerelés, mellyel gyakorlatilag a liberális témák egész litániáját végigmondta. (...) Ami viszont nem derül ki a Naplóból, az az, hogy Birch Bayh történetesen éppen Coloradóban síelt azon a fontos napon. (...) Ám Bay úr ama fenomenális tehetsége, amellyel Colorado sípályáiról hoz törvényeket, szinte semmi a Képviselőház egykori többségi vezetője, Hale Boggs természetfeletti képességeihez viszonyítva. Az 1972. évi novemberi választásokat megelőző ülésszak utolsó napjaiban Boggs feltűnik a Naplóban, amint beszédet mond a Képviselőház előtt. E beszéddel kapcsolatban az a meglepő, hogy Boggs néhány nappal azelőtt Alaszkában életét vesztette egy repülőgép-szerencsétlenségben." Ebből a kis részletből is kitűnik, hogy a mű nem szenved hiányt humorból és egy kis finom iróniával is meg van tűzdelve. Mindez Bódis Kriszta nagyszerű fordítását dicséri. 

9/10

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

Ezt a kisregényt ugyanabban a kötetben olvastam, amelyben a Táncórák idősebbeknek és haladóknak található. Ha lehet, még lehangolóbbnak és sötétebbnek gondolom, mint a Táncórákat, de itt is megvan benne az az a fajta megbocsátás és elnézés, amivel az ilyen nagy írók rendelkeznek az emberi gyarlóságok felett. 

Az egész történet lényegét a főnökné asszony fogalmazza meg, aki mellesleg a nyulakat és gúnárokat lassan vérezteti ki, hogy a húsuk porhanyósabb legyen: "-Nem haragszom, nem haragszom, olyan emberi ez az egész...". Ám ebbe az emberi egészbe beletartozik a háború, az egymás gyilkolása, a magunk gyilkolása, a másság kiközösítése, a boldogság és a boldogtalanság. Helyenként nagyon abszurdnak tűnik a könyv. Ott van például az öreg kőműves alakja, aki maga "az Isten volt álöltözetben...", vagy Masa haja, amiben "gyönyörűen csillogtak" a sárga vizeletcseppek. Nehezen megfejthető szimbólumok mellett a cselekményszál és az indítékok mégis világosak, hiszen közös emberi tapasztalatokból táplálkoznak. 

Nem fogja megbánni az olvasó, ha kezébe veszi a Szigorúan ellenőrzött vonatokat, de azért lelkiekben készüljön fel rá, hogy nem egy könnyed olvasmányról van szó. Még mindig rágódom azokon a nüansznyi mozzanatokon, amik oly sok mindent kifejeznek és olyan... olyan emberiek.

9/10