2012. szeptember 25., kedd

Szerb Antal: A harmadik torony

Egy rövid útra, de hosszú hétvégére készülünk Olaszországba. Ez alkalomból olvastam el Szerb Antal útinaplóját. 
Velencén, Vicenzán, Veronán, Bolognán, Ravennán és Ferrarán keresztül tarthatunk a magányos utazóval, közben megállva a Garda-tónál is egy kis filozofikus elmélkedésre. Bár nem idevágyott az író, hanem Spanyolországba, azért az utazás szabadsága és lehetősége olyan dolog, aminek nem is igazán számít az úti cél, ha azt mi magunk választhatjuk meg. 
Önelemezgetésre nem vágytam, érthetetlen kifejezésekre sem, ám ezt ellensúlyozza a finom megfigyelések értelmezése és elhelyezése, általános igazságok új módon való megfogása és némi humor. A szúnyogok és a meleg tipikus témáin kívül viszont iróniával kezelte a Duce rendszerét is, az összes többi totalitárius rendszerrel együtt, ezért egy ideig csak cenzúrázva jelentek meg részletek belőle. 
Egy kis ízelítő a zanzarák világából kedvcsinálás végett:

"A szállodában, mikor fel akartam húzni a függönyt és ki akartam nyitni az ablakot, a szobalány nem hagyta. Figyelmeztetett, hogy nagyon sok a zanzara, a szúnyog. Úgy is volt. A vízzel töltött sáncárokra nemhiába gyanakodtam. Az ilyen szép középkori intézmények nincsenek minden hátrány nélkül. Egész éjjel nem hunytam le a szemem. Az Estékre azóta csak bizonyos rosszallással tudok gondolni - pedig hát ha a Scalák és Polenták Dantét vendégelték, ők viszont Ariostót és Tassót. Igaz, hogy Tasso belé is őrült ebbe a vendégszeretetbe. 
Pedig Baedeker is figyelmeztetett a veszedelemre, már Ravennával kapcsolatban megjegyezte: Im Sommer viele Stechmücken. Miért annyival komikusabb a német szó, mint a megfelelő magyar vagy olasz? Miért olyan lehetetlen állat a Stechmücken, mint a nünüke és a rézsüke?" 

Elektorikus formában megtalálható is megtalálható az írás ezen a linken.

7/10

2012. szeptember 17., hétfő

Philip K. Dick: Figyel az ég

Az ember gondolataiban nem lehet olvasni. Egy fiatal tudós feleségét illetően felmerül a gyanú árnyéka, hogy esetleg szimpatizál a kommunistákkal. Emiatt az árnyék miatt a férjnek választania kell felesége és a munkája között, mert a kutatásai szupertitkosak, amire a felesége potenciális veszélyt jelent. Bár a férj hisz a feleségének, vagy legalábbis hinni akar, de a gondolat csak befészkelte magát a fejébe... Ezt persze a feleség rögtön megérzi és parázs vita alakul ki közöttük, aminek egy laborbaleset vet véget. 
Jack Hamilton, a felesége és hat másik ember szenvednek sérüléseket. Amikor magukhoz térnek, valahogy nem úgy működnek a dolgok, ahogy az elvárható lenne. Új valóságban (?) találják magukat, ahol egy büntető-jutalmazó isten játszik velük a maga logikája szerint. Majd jön egy újabb világ a viktoriánus kort idéző normákkal, majd egy paranoiás lázálom és így tovább. Jackéknek meg kell találniuk valahogy a kiutat ezekből az alternatív valóságokból, de ez egyre nehezebben megy. És közben éjjelente álmaikban látják, ahogy csigalassúsággal közelednek feléjük a mentőalakulat emberei. 
Eddigi legjobb PKD, amit olvastam. Az alapprobléma hasonló, de a téma megfogása, a történet maga valahogy nekem mindig újnak hat, mindegyik írásában. Izgalmas, fordulatos, gyorsan olvasható és elgondolkodtató. A végén nagyon nem tudok kiigazodni... 

Cselekményleírást tartalmaz:
Szerintetek lehetséges, hogy igazából Jack világával ér véget a sztori? Ő akart mindig hifi-gyártásba fogni. Végül is ez az ő álmának a teljesülése. Csak annyira nehezen észrevehető, mert ő a tudományban és a logikában hisz. De azért a féreg csak megcsípi a társa lábát és viktoriánus korba ragadt nő támogatja pénzzel őket, mert ő "erre jó" Jack világa szerint. Lehetséges... Most mindnyájan a tudományos hitvilágban ragadtunk :) Várom a kommenteket, hogy mit gondoltok az utolsó színről! 

10/10

2012. augusztus 29., szerda

Orhan Pamuk: A fehér vár

Ismét Törökország, ismét Pamuk.
Az Oszmán Birodalom kellős közepébe, Konstantinápolyba csöppent minket egy kézirat állítólagos megtalálója Faruk Darvinoglu, aki elénk tárja a mesét, de többé nem bukkan fel a könyvben. A vezetékneve egyébként Darwin fia jelentéssel bír. A történet szerint egy velencei fiatalember török fogságba esik. Orvosnak adja ki magát és igyekszik hasznosnak feltűnni, ami sikerül is, így ha apránként is, de javít során.a börtönben. Híre megy, hogy gyógyít, hívatta a pasa, akit asztmája kínzott. A fiatalember persze segít rajta, ám nem hajlandó keresztény hitét felcserélni az iszlámra, így kis híján fejét vétetik. Ám egy hozzá megszólalásig hasonlító hodzsa, aki a pasa szolgálatában áll, elkéri a hóhér kezei  közül és tanulni óhajt a firenzei ifjútól. Így kezdődik kettejük szövevényes története, dolgoznak, írnak együtt, keresik az igazi bűnt és ismerik meg egymást és egymás kultúráját, nyelvét, életét. Végül már annyit tudnak egymásról, hogy akár össze is lehetne keverni őket. Ám a szultán jól tudja, ki kicsoda. 
Tetszik az alapötlet, érdekesek a figurák is, de valahogy mégis vontatottra sikeredett, főleg a közepe. Az eleje és a vége a legérdekesebb, de a filozofikus kibomlása a jellemeknek és a történetnek is valahogy nem kötött le. A nevem piros után így kissé csalódottan tettem le a könyvet. A cím sem találó szerintem annyira, vagy nem értettem meg a fehér vár szimbolikus, sorsfordító jelentőségét.

5/10

2012. augusztus 28., kedd

Chaim Potok: A nevem Asher Lev


Nemrég olvastam Potoktól az első könyvem. Kész Hellinger-terápia, bár nem akarok somáskodni.
A történetről annyit, hogy egy brooklyni ortodox zsidó család életébe csöppenünk bele. Az egyes szám első személyben megírt könyv naplószerűen őszinte, kitárja az elméjét a főszereplő az olvasó előtt. Végigkövethetjük mint lesz rajzolni kedvelő kisgyerekből befutott festő. Az út, amin végigmegy ehhez nem könnyű. Neki sem, a családjának sem, az őt körbevevő közösségnek sem. Mestere szerint a szomorúságra, amit okoz maga körül egyetlen kifogása lehet, ha a legjobb festő válik belőle. De Asher Levet nem ez mozgatja belülről. Talán maga sem tudja, mi ez az erő, minek is engedelmeskedik, amikor megfesti azt a két képet, amelyek vízválasztóként húzódnak közte és a családja, közössége, utcája között. Nem, nem az aktok festése hozza el a szakítást, hanem a feszület. Hogy festhet egy hívő haszid zsidó keresztre feszítést? Bár a saját válaszát megtalálta rá, ezt nem tudja mindenki elfogadni.
Érdekes, mélyen szántó vallási, művészi és élethelyzetbeli kérdéseket feszeget a könyv, amelyek mégis egyetemesek, mindenkiben felmerülhetnek. Érvényes válaszokat találni rájuk viszont nem könnyű. Ennek ellenére nem egy nehézkes olvasmány, valahogy huss, elolvastam. 


10/10

2012. augusztus 26., vasárnap

Che Guevara: A motoros naplója

Még Ankarában hallottam egy szemináriumon egy előadást a Che Guevarát ötvöző kultuszról és arról, hogy az a bizonyos ikonikus kép milyen helyet foglal el a fogyasztói javak körébe. Sajnos törökül tartották, így csak nagy vonalakban értettem meg a témát, de a vetített képek magukért beszéltek. Che tornacipőn, hátizsákon, pólón, kulcstartón, sörnyitón és tangabugyin. De ki is igazából ez a fickó? Őszintén szólva, a történelemkönyvem két mondatán és kétes megítélésén kívül, nem tudtam róla semmit. Ez az állapot könyvtárért kiáltott.
Így jött szembe velem ez az önéletrajzi töredék, ami egy fiatalkori Latin-Amerikai körút emlékkupaca. Ernesto Guevara orvostanhallgató volt akkoriban és egyik barátjával vágtak neki motoron az útnak. Persze nem ment minden simán és zökkenőmentesen. Kisebb-nagyobb kalandok, megfigyelések és ezekből eredő gondolatszálak formálják a két compañerot. A spontaneitás és szabadság mámorában azért megtapasztalják a szegénységet, a kiszolgáltatottságot és a túlélési praktikákat is a pénztelenségben. 
Elgondolkodtató kis útinapló, bár ha később nem vált volna ismertté Guevara, hanem csak egy névtelen  alak írása lenne, nem hiszem, hogy sokat foglalkoznának vele. 2004-ben filmet is forgattak a könyvből. Az emblematikussá vált fényképről itt olvashattok többet. 

7/10
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...