A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ázsia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ázsia. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 29., szerda

Orhan Pamuk: A fehér vár

Ismét Törökország, ismét Pamuk.
Az Oszmán Birodalom kellős közepébe, Konstantinápolyba csöppent minket egy kézirat állítólagos megtalálója Faruk Darvinoglu, aki elénk tárja a mesét, de többé nem bukkan fel a könyvben. A vezetékneve egyébként Darwin fia jelentéssel bír. A történet szerint egy velencei fiatalember török fogságba esik. Orvosnak adja ki magát és igyekszik hasznosnak feltűnni, ami sikerül is, így ha apránként is, de javít során.a börtönben. Híre megy, hogy gyógyít, hívatta a pasa, akit asztmája kínzott. A fiatalember persze segít rajta, ám nem hajlandó keresztény hitét felcserélni az iszlámra, így kis híján fejét vétetik. Ám egy hozzá megszólalásig hasonlító hodzsa, aki a pasa szolgálatában áll, elkéri a hóhér kezei  közül és tanulni óhajt a firenzei ifjútól. Így kezdődik kettejük szövevényes története, dolgoznak, írnak együtt, keresik az igazi bűnt és ismerik meg egymást és egymás kultúráját, nyelvét, életét. Végül már annyit tudnak egymásról, hogy akár össze is lehetne keverni őket. Ám a szultán jól tudja, ki kicsoda. 
Tetszik az alapötlet, érdekesek a figurák is, de valahogy mégis vontatottra sikeredett, főleg a közepe. Az eleje és a vége a legérdekesebb, de a filozofikus kibomlása a jellemeknek és a történetnek is valahogy nem kötött le. A nevem piros után így kissé csalódottan tettem le a könyvet. A cím sem találó szerintem annyira, vagy nem értettem meg a fehér vár szimbolikus, sorsfordító jelentőségét.

5/10

2012. augusztus 25., szombat

28 török novella

A kép forrása: nektar.oszk.hu
Egy igazi kis török csemegét találtam, állítom. A kötet nem került kereskedői forgalomba, de egy példányban biztosan megtalálható a Szabó Ervin központi könyvtárában.
Miután majdnem fél évet eltöltöttem Törökországban, egy kicsit szerettem volna behatóbban megismerkedni az irodalmával is, Orhan Pamukon kívül. Ilyen megfontolásoktól vezérelve keresgéltem és bukkantam rá erre a gyűjteményre. A hátoldal azt ígéri, hogy a szemelvények csupán annyit mutatnak meg a török novellairodalomból, mint az akvárium az óceánból. De én szeretem elnézegetni az akváriumokat is, ha már az óceánhoz idő és kellő nyelvtudás hiánya miatt nem juthatok el. A válogatás egyébként a legjelentősebb török novellaíróktól mutat be műveket, igen sokszínűen a XX. század elejétől napjainkig. Szerepelnek benne pajzán, meg szomorú történetek is, egyedi és üdítő "törökös" szóvirágok, hasonlatok. Mindegyik szerzőt rövid életrajzi összefoglalóval mutatnak be a novellái előtt a gyűjtemény összeállítói, ami egyrészt segít megérteni a művek születési körülményeit és magát a török társadalmai, történelmi háttért is felvillantja.
A könyv borítóját különösen kedvelem valamiért, de nem mindegyik novella nyerte el maradék nélkül a tetszésem ezért:

8/10


2012. augusztus 20., hétfő

Fehér Klára - Nemes László: Mecsetek, basák, efendik

Isztambul, Törökország. Közel féléves "kiküldetésemet" ezzel a művel alapoztam meg. Igaz, én nem a hajdani Konstantinápolyban éltem, hanem a fővárosban, Ankarában. Bár a fővárosi rangot meg sok szempontból éppen Isztambulnak lehetne tulajdonítani. De nem efféle fejtegetésektől kell tartania az olvasónak, ha a kezébe veszi ezt a könyvet. Kedves kis sztorizgatás, aranyos történetek csusszantak ki az írónő tollából, amit a férje határozottan ellenez, révén, hogy a józan észre hallgatva nem lehet egynapos isztambuli kirándulásra alapozni egy egész útikönyvet. De azért mégis... 

Szerintem is lehetetlen vállalkozás egy nap alatt bejárni az isztambuli nevezetességeket, mivel egy hét állt rendelkezésünkre, engem meglátogató édesanyámmal, tudom miről beszélek. Az egy hét alatt sem jutottunk el a Jedikulába, igaz mi átmentünk Üszküdárba. A sok apró részlet, amibe belebotolhat egy nap alatt is az ember, az alapos felkészülés és megfigyelőképesség viszont mégis a mai napig használhatóvá teszi a könyvet, mint útikönyv. De ha eszünk ágában sincs meglátogatni a várost, vagy utáljuk az útikönyvek szerzőit, akik olyan helyekre jutnak el és teszik az orrunk alá, ahol mi még nem jártunk és esetleg kilátásunk sincs rá, akkor is érdemes elolvasni ezt a szeretni való darabot. Az elengedhetetlen turistaszalámi (ugye már a nevében is benne van), a mosdóvadászat, és a Nagy Bazárban őrülten ellenállni igyekvő páros képe felejthetetlen elem marad az emlékezetemben.

9/10

2011. október 24., hétfő

Mori Szadahiko: A Krizantém és kard újrafelfedezése

Mostanában beleestem egy ősi hibámba, egyszerre 3-4 könyvet olvasok... Egy fent van az ágyam mellett, egy a kistáskámba, egy a nagytáskámba, egy meg csak úgy valahol... Így sosem vagyok könyv nélkül, csak a végükre érek nehezebben.
Mori Szadahiko tanulmányát a Nyitott Könyvműhely egy könyvben jelentette meg Ruth Benedict írásával. Egy nagyon-nagyon hozzáértő ember kritikája és értelmezése ez az eredeti műről, aminek az elolvasása nagyon sokat tesz hozzá a Krizantém és kardhoz. Az egész könyvet segít újra rendszerbe szedni és rendszerbe szedni, mindehhez hozzáadva a saját japán nézőpontját, helyenként plusz érdekes példákkal, információkkal kiegészítve Benedict írását. A rengeteg szó szerinti idézés és a szavak értelmén való töprengés akár kicsinyesnek is tűnhet, ám ezekkel a nüansznyi részletekkel és precízen a szövegre való támaszkodással hozza sokkal közelebb a mű eredeti mondanivalóját. Így most már van egy tippem, hogy miért segít a hős azt őt elbuktatni akaró és vele rosszat tevő boszorkányon több japán animében, holott a mi meséinkben a méltó büntetés várna rá (pl.:Chihiro Szellemországban, Vándorló palota).
Szadahiko arra döbbentett még rá, hogy mennyire felszínesen olvasok. A Krizantém és kard nem egy könnyed szórakoztató útleírás, vagy krimi, hanem olyan komplex előre- és hátrautalások vannak benne, amiket első olvasásra nehéz észrevenni. 

9/10

2011. szeptember 20., kedd

Ruth Benedict: Krizantém és kard - A japán kultúra mintái

Egy ideje elég sokat gondolkodom Japánról és az onnan jövő kulturális áramlatokról, hatásokról. Gondolok itt többek között a mangákra és animékre, de akár a szusi felfutására is. Szerepjátékosokkal való terepmunkám során sokszor ütközök ebbe a dologba és meglehetősen értetlenül állok a téma előtt. Ezért is kezdtem bele ebbe a könyvbe, amit még Indiába is vittem magammal. 
Igaz, Ruth Benedict igen régen írta ezt a könyvet, mégis a mai jelenségek megértésében is segítségünkre lehet. Az író a japánok gondolkodását próbálta megérteni és megértetni az ő rendszerük alapján, hiszen a mi gondolkodásunkban annyira abszurd dolgokat követtek el a második világháború alatt. A könyv alapjául szolgáló kutatást állami megrendelésre végezte el, az amerikai kormány ki akarta ismerni ellenségét. Így a kutatás eléggé vitatott etikai szempontból, valamint a módszertana is, lévén, hogy háborús időszakban Benedict nem végezhetett Japánban terepmunkát és a nyelvet sem beszélte. Többnyire japánban élő amerikaiakkal és japán hadifoglyokkal dolgozott, mégis sok érdekes és hiteles adatot gyűjtött össze Japánról, amit tizenkét fejezetben foglalt össze ebben a könyvben. Ír többek között a gyereknevelésről, a szégyenről és szerepéről a japánok életében, a császár iránt való hűségről, a hierarchiáról és a normákról. Mindez pedig összefügg és egészében kirajzol elénk egy sémát az akkori japán lélekről és gondolkodásról, de egyben figyelmeztet is, hogy az általánosításoktól mindig lehetnek eltérő esetek.
A Krizantém és kard nagyon olvasmányos, akárkinek, aki egy kicsit többet akar tudni Japánról érdemes elolvasnia. Összességében viszont mondhatjuk, hogy nem Japánról szól a könyv, hanem arról, hogy bizony megérthető a másik, az idegen is, bármennyire eltérő a sajátunktól.

9/10

2011. augusztus 20., szombat

Tasnádi-Sáhy Péter: Hidd el, ez Delhi! egy önkéntes naplója

Még mielőtt kiutaztam volna Dél-Indiába, hasonló sorsa szánva, mint az író, megszereztem a könyvet, de már csak a felét tudtam kiolvasni, mert indult a repülő. Mióta hazajöttem, most olvasom másodjára. A kiutazás előtt "szimplán" humorosnak tűnt és igyekeztem leszűrni a tanulságot az író tapasztalataiból, de hazajövetel után teljesen más szemmel olvasom a könyvet. Az abszurditását teljesen átérzem és annak ellenére, hogy mi nagyon messze voltunk Delhitől (India legdélebbi csücskén teljesítettünk önkéntes szolgálatot), egy keresztény szervezetnél voltunk és csak két hónapot töltöttem kint, nagyon hasonló élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam, bár szerencsére gyomormérgezéssel nem kerültem kórházba. 
Az író stílusa  nekem hihetetlenül bejött és nagyon passzol a történetekhez. Könnyed, abszurd humora pontosan érzékelteti egy európai helyzetét abban az "imádnivaló bolondokházában", ami azért időnként a hőség és por miatt "pokolbugyrává" is változhat. Aki szeretne egy hiteles, első kézből szóló beszámolót hallani India mai állapotairól és az ottani alapítványok munkájáról, annak melegen ajánlom elolvasni ezt a könyvet, de akkor is ajánlom, ha csak jókat szeretnénk nevetni, miközben egy kicsit észrevétlenül tágítjuk a látókörünket. 

Ezúton is szeretném megköszönni Péternek, hogy a kiutazásom előtt személyesen is találkozott velünk és adott néhány gyakorlatias tanácsot az utunkhoz!

10/10

2011. augusztus 14., vasárnap

Indiai népmesék

A Kossuth Kiadó és a Metropol könyvsorozatában jelent meg az Indiai népmesék című kötet. Édesanyámtól kaptam, miután hazajöttem a dél-indiai önkéntes munkából. 
A kinti gyerekeknek majdnem minden óra végén meséltem. Mivel főleg a harmadik osztályban tanítottam, ezért sokszor elkelt a tamil nyelvű fordítás, amiben a gyerekek képzett tanára segített. Nagyon szerették, ez volt a lazítás a másfél órás óra végére, amibe én is belefáradtam az egyetemen, nemhogy a 8-9 éves gyerekek az ottani általános iskolában. Sokszor úgy mentem be órára, hogy köszönés után máris kórusban kérdezték: "Story, ma'am?" Tanultak közben új szavakat, valahogy sikerült időnként a tananyaghoz is kötni a szövegeket és nagy élvezettel nézegették utána a kézbe kapott színes mesekönyveket. 
Nekem is olyan nagy élmény volt a mesélés, hogy itthon rögtön ezzel a mesekönyvvel kezdtem. Főleg állatmesék, parabolák szerepelnek a gyűjteményben. A mesebeli szituációkat mindig valamilyen furfangos módon oldják meg a szereplők, csellel ügyeskedik a gonosz és a jó szereplő is, de azért a végén  mindig a jó győz, vagy legalábbis elégtételt kap. 
A könyv kivitelezése gyönyörű, hosszantartó verzió, ami kibírja az estéről estére való mesélést is, több generáción keresztül. Egyedül a rajzokkal nem vagyok annyira megelégedve, mert azok sokkal inkább egy arab mesekönyvbe illenének bele. Persze az arab és mogul uralom hatása nem elhanyagolhatatlan, úgyhogy ez inkább csak afféle személyes piszkáncskodás, de azok az emberek, akikkel én találkoztam, annyira nem hasonlítanak a mesekönyvben található emberekhez... 
A rajzokat leszámítva: 

9/10 

2011. május 3., kedd

Sóvári Mónika: Szerelmem, Sanhgaj


Az idei könyvfesztiválon sikerült beszereznem ezt a könyvet. Már korábban hallottam róla, aminek hatására belepillantottam a blogba is, aminek a történetei könyvvé nőtték ki magukat. Akkor már tudtam, hogy ez a könyv nekem való, már csak azért is mert, hasonló élethelyzetben vagyok. Igaz, én nem évekre megyek Ázsiába, csak két hónapra, de mégis itt van bennem a félelem, a kíváncsiság, az itthoniakhoz való erős kötődésemre való rádöbbenés.

Az újságíró, pszichológus szerző férje munkát kapott Sanghajban, több évre. Így kiköltöztek két kisfiúkkal együtt. A sanghaji rengeteg új élmény, inger mögött eleinte úgy tűnik, csak a múlt nyújt biztos talajt, ám fokozatosan meg kell szokni, majd meg kell érteni ezt a másik világot ahhoz, hogy élni és ne csak túlélni lehessen benne.

Az egyik kedvenc fejezetemből idéznék is néhány sort. Sagnghaj hihetetlen ütemű terjeszkedése során sok régi falucskát is ledózeroltak, hogy a helyükbe felhőkarcolók épüljenek. Ezen sajnálkozva idézte fel apja szavait az írónő:

"- Fiam, önző vagy! -kiabálta egyszer apám a kerítésen át a népművelő Józsinak, aki az utcánkban lakott és rendszeresen járt a csángókhoz.
- Ugyan miért lennék az? - kérdezett vissza meglepődve a csángói népviseletbe öltözött Józsi.
- Na, idefigyelj! Csak azért, hogy gyönyörködhess azokban az emberekben, meg jókat egyél náluk, ne kívánj nekik olyan életet, amilyet te magad nem élnél szívesen. Ülsz a szép lakásodban, néha kiruccansz hozzájuk a magnóddal múltat idézni, mint valami skanzenbe, miközben azok ott bilibe szarnak, mert nincs csatornájuk, és maholnap talán a házuk is rájuk dől. Felveszed a hímzett, bő parasztinget, meg a szűk fehér gatyát, és elmész konzervdobozba zárni azokat a szerencsétleneket. De ők nem akarják. Ők is automata mosógépet és meleg vizet akarnak, ami ugye neked is van, te álszent fajzat, meg mikrohullámú sütőt. Ez az élet rendje, fiam. Úgyhogy ne legyél nekem önző, mert kimegyek és nyakon váglak!
Talán én is ugyanilyen önző voltam." (106-107. oldal)

Ebből a részletből is kitűnik, hogy miért tetszik annyira az írásstílusa a szerzőnek: közel áll a mindennapi beszédhez, ami ismerőssé, közelivé teszi ezeket az élményeket, a frissessége, humora pedig lággyá, nem tolakodóvá szelídíti, ezeket a nagyon mély gondolatokat és életbölcsességeket.

Ráadásul a könyv kivitelezése gyönyörű, a borítója különösen tetszik és igényesen van szerkesztve.

Egy szó mint száz, mindenkinek csak ajánlani tudom az elolvasását! Nekem most ez a kedvenc könyvem :)

10/10

2011. március 30., szerda

Galamb Gábor: India

Útikönyveket nem sűrűn olvasgatok, nem fájdítom a szívem messzi tájak iránt, ha úgyse jutok el oda. De most más a helyzet, utazni fogok :) Két hónapra, Dél-Indiába önkéntes munkára. Nem kis vállalkozás, úgyhogy igyekszem a kötelező felkészítő tréningeken túl is minél többet megtudni. A leghasznosabbak a mindenféle utazóblogok, de ellátogattam a Szabó Ervinbe is, ugyanis meglehetősen drágák az útikönyvek. 
Galamb Gábor két útját írja le, amelyeket nem olyan régen tettek feleségével. Először Észak-Indiát járták be, majd Dél-Indiában kalandoztak. A könyv nagy erőssége a személyesség, olyan, mintha egy barátunk mesélne hazatérve az élményeiről. Különösen tetszettek az egyes fejezeteknek adott címek, nagyon frappánsak voltak. Ami viszont sokat ront a képen, az a rossz tördelés, helyesírási és gépelési hibák. Ez gyakorta bosszantó, de amikor örülök helyett ürülök szerepel, az már inkább nevetséges. A képek nagyja sajnos nem színes, de a könyv elején és közepén található színes képek élvezhetőek. Inkább információszerzés céljából érdemes elolvasni, irodalmilag nem különösebben érdekes. Ami számomra viszont még rendkívül hasznos volt, azok a mindennapi élet szervezéséről szóló részek (hogyan kell vonatjegyet venni Indiában) és a praktikus tanácsok. 

6/10

2011. február 15., kedd

Benazir Bhutto: A Kelet lánya

Míg olvasom a legfrissebb könyvet angolul, addig válogatok a kedvenceim közül. Talán ezért kapnak mindig olyan magas pontszámot a könyvek, mert a kedvenceimről írok... Hát nézzék el nekem!
Ezt a könyvet tavaly előtt nyertem az Ulpius Kiadó egyik játékán. Könyvet nyerni az egyik legjobb dolog a világon (na jó, az ötös lottó se rossz, abból is lehet könyveket venni :). Eddig életemben kétszer nyertem könyvet, először a Nők Lapja egy játékán nyertem egy csomagot 15-16 évesen. Az egyik a Tantrikus ébredés címet viselte :) 
A másik ez a könyv volt, amit igazából én választhattam a megadottak közül. És nagyon tetszett. Elgondolkodtató a mű, őszinte vallomása egy ilyen nagy formátumú politikusnőnek. Nem csak azért érdekes, mert egy olyan világba nyerhetünk bepillantást, amit kevéssé ismerünk, hanem azért is, mert ezzel egy időben reflektálhatunk a saját kultúránkra és előítéleteinkre is. Az iszlám nősanyargató és hárembe tuszkoló, elnyomó képzete mellett itt láthatjuk ezt a nőt, akit már 1988-ban miniszterelnökké választották Pakisztánban, majd 1993-ban újraválasztották. Hát hol tartunk mi ehhez képest, amikor az Országgyűlésben a női képviselők 10 százalékos aránya is ritkaságnak számít... Ám ettől eltekintve is fordulatokban gazdag, sokszor nagyon szomorú élettörténetet ismerhetünk meg, tehát mindenkinek melegen tudom ajánlani, hogy hagyja, hagy nyerje meg a könyv magának. 

9/10

2011. február 3., csütörtök

Orhan Pamuk: A nevem piros

Amíg olvasom a következő könyvet, addig nemrég olvasott kedvenceimből szemezgetek. Még karácsony előtt olvastam ki Pamuk 2000-ben megjelent Nevem piros című művét. A neves író 2006-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Persze hallottam róla, de nem igazán botlottam eddig a könyveibe. Tavaly esztétikai antropológiára ajánlották elolvasni, de egy jó darabig nem sikerült kivennem a Szabó Ervinből. Már azon gondolkodtam, hogy nekiállok angolul, de aztán mégis sikerült kivennem magyarul. 
Még így is az első néhány fejezetig nehezen azonosítottam, hogy ki kivel van és mit akar, de az első pár fejezet után megszűnt zavarónak lenni a nevem xy-os kezdet és már simán csússzantam át egyik fejből a másikba. Nagyon izgalmasnak találtam ezt az írásmódot, remekül fel tudta így építeni a személyiségeket. Olyan, mintha az egyes szereplők csakis velünk osztanák meg a valódi gondolataikat, érzéseiket. Ráadásul a rajzok, a színek és a tárgyak is szólnak hozzánk. A pénz monológját érdemes megemlíteni külön. A cselekmény tulajdonképpen nem is annyira lényeges. Egy gyilkosságról és a tettes kilétének felfedezéséről van szó, egy kis szerelmi szállal összefűzve. Ám a cselekmény inkább csak azért van, hogy legyen mi köré felfűzni a motivációk és világnézetek hálóját, hogy csodálatos érzékletességgel be lehessen mutatni a miniatúrafestők világát és azt az általános konfliktushelyzetet, amit a változás kelt. A változást, ami egy semleges szó, de egyben félelem az újdonságtól, a régi világ hanyatlásától és valami elvesztésétől, másrészről megújhodás, haladás és modernizáció. Leginkább a változás állandóságáról szólt nekem ez a könyv. 
Szeretném még kiemelni a gyilkost, aki talán a legjobban félt a miniatúrafestés megváltozásától és a legjobban vágyta is. Amikor ő szólt hozzám, akkor mindig eszembe jutott Dosztojevszkij Raszkolnyikovja, de itt nincsen Szonya, aki az üdvözülést hordozná, itt csak a vakság van, ami szintén kettős: megváltás és egyben kárhozat is. A szerelem is terhelt ezzel a kettősséggel. Fekete és Seküre kapcsolata nem az a tiszta szerelem, amit esetleg várnánk. Érdekek vezérelte, önző kapcsolat ez. Mégis vártam, hogy elérjenek valamiféle boldog révbe, hogy jó vége legyen a történetnek, de a vége se egyértelműen jó, de nem is rossz. Pont mint a valóságban.

9/10
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...