Egy ideje elég sokat gondolkodom Japánról és az onnan jövő kulturális áramlatokról, hatásokról. Gondolok itt többek között a mangákra és animékre, de akár a szusi felfutására is. Szerepjátékosokkal való terepmunkám során sokszor ütközök ebbe a dologba és meglehetősen értetlenül állok a téma előtt. Ezért is kezdtem bele ebbe a könyvbe, amit még Indiába is vittem magammal.
Igaz, Ruth Benedict igen régen írta ezt a könyvet, mégis a mai jelenségek megértésében is segítségünkre lehet. Az író a japánok gondolkodását próbálta megérteni és megértetni az ő rendszerük alapján, hiszen a mi gondolkodásunkban annyira abszurd dolgokat követtek el a második világháború alatt. A könyv alapjául szolgáló kutatást állami megrendelésre végezte el, az amerikai kormány ki akarta ismerni ellenségét. Így a kutatás eléggé vitatott etikai szempontból, valamint a módszertana is, lévén, hogy háborús időszakban Benedict nem végezhetett Japánban terepmunkát és a nyelvet sem beszélte. Többnyire japánban élő amerikaiakkal és japán hadifoglyokkal dolgozott, mégis sok érdekes és hiteles adatot gyűjtött össze Japánról, amit tizenkét fejezetben foglalt össze ebben a könyvben. Ír többek között a gyereknevelésről, a szégyenről és szerepéről a japánok életében, a császár iránt való hűségről, a hierarchiáról és a normákról. Mindez pedig összefügg és egészében kirajzol elénk egy sémát az akkori japán lélekről és gondolkodásról, de egyben figyelmeztet is, hogy az általánosításoktól mindig lehetnek eltérő esetek.
A Krizantém és kard nagyon olvasmányos, akárkinek, aki egy kicsit többet akar tudni Japánról érdemes elolvasnia. Összességében viszont mondhatjuk, hogy nem Japánról szól a könyv, hanem arról, hogy bizony megérthető a másik, az idegen is, bármennyire eltérő a sajátunktól.
9/10
9/10
Nekem nagyon sokat adott ez a könyv, és nem csak a japánok megértésében, úgy egyáltalán, hogy milyen nagyon, mennyire alapvetően tudnak különbözni kultúrákban a gondolkodás, értékrend, és igen, bűn és szégyen, stb., a könyv végére, sikerült valami nagyon fontosat felfognom, megértenem. (más:Szerintem a giri, amit annyira egyedinek ír le, az más kultúrákban is létezik, csak más formában, nem ennyire erősen, szerinted?) Én ezt a könyvet kaptam most ajándékba, és kezdtem el olvasni:
VálaszTörléshttp://moly.hu/konyvek/shoba-narayan-monszunnaplo (India-konyha-családregény) remélem jó lesz. Előtte pedig ezt: http://moly.hu/konyvek/kembe-sorel-arthur-gulyasleves-negercsokkal
Ami könnyed olvasmány volt, elég rossz írás de volt pár elgondolkoztató felvetés is, csak azt nem tudom hogy miért írt erről Aga kritikát, hisz nem tudományos mű.
Nekem is nagyon sokat adott ez a könyv, a szakdogámhoz is merítek belőle,de Szadahiko nagyon sokat segített a megértésében. Azt hiszem az elkrizantémosodás felé halad több nyugati civilizáció is, a nagy szabadság mögött igazából nagyon is keretek közé szorulunk, ami elég sok feszültséget szül mostanság...
VálaszTörlésA girivel kapcsolatban teljesen egyetértek, máshol nem ennyire szigorú és nem ennyire központi szervező erő, de már manapság sem az Japánban. Annyira fura volt, mert amikor ezt olvastam, akkor még Indiában voltam egy ashramban 4 napot. A szobatársam egy japán lány volt és mondtam neki, hogy épp ezt a könyvet olvasom. Kérdezte mik vannak benne és amikor a girit említettem, először nem értette, majd felcsillant a szeme, hogy á, meg van és meghajolt. Mondta, hogy ez a respect old people felé.
Kerestem Aga kritikáját, de nem találtam... Viszont ez a Monszunnapló már felkeltette az érdeklődésem :)
Itt az Aga recenziója: http://afrikatanulmanyok.hu/htmls/tanulmanyok.html?essayID=986
VálaszTörlés