2016. június 30., csütörtök

Zdenek Miler: A kisvakond nagy böngészője

Imádjuk a kisvakondot, úgyhogy nagyon megörültem, amikor felfedeztem a könyvtárban a vakondos böngészőt. A fellapozása viszont egy kis csalódásba torkollott.

Zdenek Miler: A kisvakond nagy böngészőjeA böngészőknek az az egyik lényege, hogy az ismerős figurákat végig lehet követni az oldalakon, és olyan egyszerű kis dolgok történnek velük, amik felkeltik a gyerekek érdeklődését, közel áll hozzájuk. Ebben a könyvben egy olyan cselekménysor tárul eléjük, ami nehezen követhető. A legtöbb böngészőben egy oldalon egyszer szerepel a hős, majd a következő oldalon egy más szituációban, és így tovább. Itt viszont hol egyszer, hol többször jelenik meg ugyanazon a rajzon belül a vakond, a cselekmény sorrendje nehezebben bontakozik ki a kicsiknek. Bevallom, nekem is át kellett futnom párszor, hogy felfogjam mi történik a nyuszikkal, ki kinek udvarol, hogyan jutunk el a nyúlszaporulat végére, vagy egyáltalán mi a szöszről van szó benne. Talán ezért kötötte le kevésbé a kisfiam.

Ennek ellenére, ahogy Milertől megszokhattuk, a képi világa nagyon szépre sikerült. A keménylapos, nagy alakú kivitelezés pedig igazán gyerekbarát. 


7/10

2016. június 27., hétfő

Schmal Róza: Budapesti böngésző

Schmal Róza: Budapesti böngészőLassan több mesekönyvet olvasok, mint felnőtteknek szólót... No, nem panaszkodásból mondom, mert tudnak szórakoztatni engem is, ha nem százszor kell elolvasnom ugyanazt. De ha egyszer még dolga van azzal a történettel a lurkónak, akkor hagy hallja még egyszer.

Mostanában fedeztük fel a böngészők világát a szöveges irodalom mellett. Viszonylag kevés könyvet veszünk, inkább könyvtárba járósak vagyunk, de ezt megkapta örök példánynak a kisfiam. 

Többek között az a jó a böngészőkben, hogy teljesen szabadon mesélhet a képekről a gyerkőc, vagy mi a gyerkőcnek. Lehet keresőset játszani, és végigkövetni néhány figura történetét több lapon keresztül. Még ha nem is tud beszélni, de már adható a kezébe "szakadós könyv", akkor is javaslom a budapesti helyszíneket felvonultató könyvet. 

A közlekedési eszközök, az állatvilág, de egyre jobban az emberek is érdeklik benne a kétéves fiacskám. A kukásautó, a troli, a metró mind-mind sztárok. A különböző helyszíneket összekötik a városnéző indiánok, az elszabadult majmocskák és megannyi apró részlet. A repülőtér, a pályaudvar, az állatkert, meg a vidámpark akkor is sok érdekességet tartogat, ha még nem látta őket élőben az olvasó. Aki pedig járt már a helyszíneken, kíváncsian kutatja az ismerős részleteket. Az "író" annyira realisztikus, hogy Kőbányán például még az iddogáló hajléktalanokat és a graffitiző fiatalokat is megtalálhatjuk.

A 2012-es kaidású könyv rajzolása óta azért már változott egy-két dolog. A vidámpark például már megszűnt azóta, és a 2013-as Critical Mass volt az utolsó bringaemeléssel végződő felvonulás. Ezek kapcsán viszont mesélhettem, hogy anya dolgozott gépkezelőként a tűzoltós játéknál, meg voltam beengedő az óriáskeréknél. Jó kis diákmunka volt :)

Igényes kivitelezésű képeskönyv, az egész családot le tudja kötni egy ideig. 

10/10

2016. június 22., szerda

Lackfi János: Szakimesék

Lackfi János, Lackfi Margit: SzakimesékAranyos, vicces, néha szívbemarkoló történetek sorozata. A lapokat áthatja a kedvesség, meghittség, meg a jóindulatú kifigurázás. Kedvelem a fokozatosan felépített abszurd humort benne. Olyasféle, amin nem röhög fel hangosan az ember, de jókat mosolyog és eszébe jut, amikor legközelebb utazik a buszon, festőt hív, vagy elugrik a fodrászhoz. Végül pedig mindegyik történetbe belopódzik a karácsony. 

Az egyes szakmákat érdekes figurák képviselik, akik ki-be mászkálnak egymás történeteibe. Aki futott már busz után, az ezentúl biztos Vajszival szeretne utazni,. Ugyanis Vajszívű Lóránd soha, egyetlen utasnak sem csukja az orrára az ajtót. Sőt, ha kell, a vekkerrel együtt rázza ki az utasait az ágyból, hogy biztosan beérjenek az iskolába.

A kényszeres festő története is tanulságos. Amit csinál, az számára nem munka, hanem hivatás. A nagy pelyhekben hulló hó pedig segít neki, hogy ne kapjon agybajt a világ csúfságaitól és hibáitól. 

Személyes kedvencem a matematikatanár volt, holott sosem kedveltem sem a matekot, sem azokat, akik tanítják... A kényszeresség itt sem marad el, de a kitartás és a precizitás értékelendő. Vajon hova lopakodhatott éjnek évadján a leendő tanárnő colstokkal a zsebében? És miket méregetett az édesanyja az étteremben a pincérek nagy örömére? 

Érdemes elolvasni a megvárakoztatott bankár és a találékony, kissé habókos fodrászlány furcsa kalandját is.

A kötetet a szerző lánya, Lackfi Margit illusztrálta. Itt olvashattok egy vele készült beszélgetést.

10/10

2016. június 20., hétfő

Kertész Erzsi: Állat KávéZoo

Kertész Erzsi: Állat KávéZoo
Ezópusz biztos sajnálja, hogy ez a történet nem az ő fejéből pattant ki.

Az alapgondolat teljesen életszerű, két vállalkozó kedvű antilop, Antika és Lopez kávézót nyitnak a dzsungelben. Első vendégük egy tigris, aki kalandos módon a hely biztonsági őrévé avanzsál. Megfordul itt az állatvilág színe-java: a borchideától becsípett fennkölt kolibri, az uzsonnát magával hozó feketeözvegy, az üzleti sikert homoktortával ünneplő struccmenedzserek. Feltűnik őfelsége, az oroszlán is, valamint becses neje és a kis trónörökös. A gyereknevelés kérdései pedig nálunk sem feltétlenül egyszerűek, de ahogy minden kedves vendégnek, úgy az állatok királyának is tudnak valamiféle megoldással szolgálni a buzgó antilopok.

A sok szerethető és kevésbé szerethető vendég közül leginkább az igen jó üzleti érzékkel megáldott pingvin lopta be magát a szívembe. Miért ne üzemelhetne szállodaként is a kávézó? Az Északi-sarkról érkezett turisták kimondottan élvezték a fagylaltospult kínálta örömöket. Az i-re a pontot mégis a pillanatnak élő majmok teszik fel, élen a spontán ötletekkel előrukkoló hordavezérrel.

Nagyon jópofa könyv :) Imádom a szerző nyelvi humorát, ötletességét. Mostanában pont ilyen rövid, csattanós sztorikra vágyom. Kisiskolás kortól jó szívvel ajánlanám bárkinek.

A könyvet a Cerkabella Könyvkiadó Facebook oldalán nyertem. Köszönet érte a kiadónak!

10/10
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...