2016. június 27., hétfő

Schmal Róza: Budapesti böngésző

Schmal Róza: Budapesti böngészőLassan több mesekönyvet olvasok, mint felnőtteknek szólót... No, nem panaszkodásból mondom, mert tudnak szórakoztatni engem is, ha nem százszor kell elolvasnom ugyanazt. De ha egyszer még dolga van azzal a történettel a lurkónak, akkor hagy hallja még egyszer.

Mostanában fedeztük fel a böngészők világát a szöveges irodalom mellett. Viszonylag kevés könyvet veszünk, inkább könyvtárba járósak vagyunk, de ezt megkapta örök példánynak a kisfiam. 

Többek között az a jó a böngészőkben, hogy teljesen szabadon mesélhet a képekről a gyerkőc, vagy mi a gyerkőcnek. Lehet keresőset játszani, és végigkövetni néhány figura történetét több lapon keresztül. Még ha nem is tud beszélni, de már adható a kezébe "szakadós könyv", akkor is javaslom a budapesti helyszíneket felvonultató könyvet. 

A közlekedési eszközök, az állatvilág, de egyre jobban az emberek is érdeklik benne a kétéves fiacskám. A kukásautó, a troli, a metró mind-mind sztárok. A különböző helyszíneket összekötik a városnéző indiánok, az elszabadult majmocskák és megannyi apró részlet. A repülőtér, a pályaudvar, az állatkert, meg a vidámpark akkor is sok érdekességet tartogat, ha még nem látta őket élőben az olvasó. Aki pedig járt már a helyszíneken, kíváncsian kutatja az ismerős részleteket. Az "író" annyira realisztikus, hogy Kőbányán például még az iddogáló hajléktalanokat és a graffitiző fiatalokat is megtalálhatjuk.

A 2012-es kaidású könyv rajzolása óta azért már változott egy-két dolog. A vidámpark például már megszűnt azóta, és a 2013-as Critical Mass volt az utolsó bringaemeléssel végződő felvonulás. Ezek kapcsán viszont mesélhettem, hogy anya dolgozott gépkezelőként a tűzoltós játéknál, meg voltam beengedő az óriáskeréknél. Jó kis diákmunka volt :)

Igényes kivitelezésű képeskönyv, az egész családot le tudja kötni egy ideig. 

10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...