Igazi létfilozófiai mélységekbe vezeti az olvasót Julia Donaldson rímbe szedett keménytáblás könyve.
A tüneményes mesekönyv egy majmocskáról szól, aki elkóborolt a mamájától. Egy segítőkész pillangó közreműködésével természetesen megtalálják a majommamát.
Ám ez nem olyan egyszerű, hiába az ügybuzgó lepke szorgalma. A majom megpróbálja leírni, milyen is a mamája, de minden viszonyítás és nézőpont kérdése. Mert bár az elefánt tényleg nagyobb a kis tekergőnél, mégsem az igazi. A kígyónak túl kevés, a póknak meg túl sok a lába. A denevér, béka, sőt még a majompapa sem felel meg mamapótléknak. A pillangó jóakarata ott fut zátonyra, hogy magából indul ki. Hiszen a hernyó, azaz a pillangókölyök egyáltalán nem hasonlít a felnőtt lepkékre. A majmocska viszont önmagát keresi nagyobb kiadásban.
Axel Scheffler "arcos állatkái" segítenek közelebb hozni a történetet a kicsikhez. Papp Gábor Zsigmond fordítása is remekül sikerült. A végszót például aranyosan adja a gyerekek szájába. Így szól a majompapa:
"- Gyere csak, majmocskám, megyünk haza,
Késő van. Otthon már vár a...
MAMA!"
Kétéves fiacskám nagyon élvezte, a végén mindig hangosan kiabálta a mamát. Persze a nem, nem, nem is nagyon ment, amikor egy-egy állatra tagadólag rázta a fejét a kis majom, hogy ez bizony nem az ő mamája.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése