Kepes András: Tövispuszta

A cím alapján azonnal Illyés Gyula Puszták népe című művére asszociáltam. És valóban, szociográfia ez a javából, csak nem egy társadalmi rétegre koncentrál, hanem háromra legalább. Egy sűrített történelemkönyv, amiben nem csak egy nézőpont él, nem csak a távoli visszaemlékező T/3, hanem az elmesélt történetek, a megélt valóságok többes szám első személybe állnak össze. Ez Magyarország, a mi múltunk és ez a mi jelenünk, akár tetszik, akár nem. Ilyen kusza és groteszk, nekünk pedig ebben a torz összevisszaságban kell rendet rakni magunkban, hogy valahogy átevickéljünk a 21. századba. Mert lehet, hogy a 19. század hosszú volt, de a huszadik még most is tart. 

10/10

Varró Dániel: Akinek a foga kijött

Ahogy pedig az alcím hirdeti: Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak. És persze a szülőknek és egyéb felnőtteknek, hogy jót derülhessenek (mialatt a baba pakolgat, járogat, vagy cicafarkat húzogat). Varró Dani a Túl  a Maszat-hegyen című kötete óta lopta be magát a szívembe, holott annyira nem kedvelem a verseket, mint a regényeket. Ám könnyed, vidám hangvételével, közvetlenségével és nem utolsó sorban kedves rímeivel befogadhatóvá teszi mondandóját. Ez a 27 versike is a maga egyszerűségével, hétköznapi élményekből merített tapasztalatával csempészhet örömet, jókedvet az olvasó szívébe. 

Kedvcsináló gyanánt pedig egy részlet a Pakolgató (ezt fontoskodva kell mondogatni) című versből:

"Sajnos a polcon

könyvek vannak,

véget vetni

nekem kell annak.

Mai svéd líra,

klasszikus angol, 

Petőfi puffan,

a padlón landol.

Jókai összes,

Balzac, Stendhal,

Kundera, Hrabal is

a föld fele tendál."

10/10

Jane Juska: Szex és Nyugdíj

A mostani extra szakmai és extra komoly könyveim között, amiket olvasok, felbukkant ez is, csak amolyan kikapcsolódás végett. Még tavaly karácsonyra kapta édesanyám kedves öcsémtől ezt a könyvet ajándékba (hozzátartozik, hogy én meg Kathy Lette: Hogyan öljük meg férjünket című örökbecsűt kaptam tőle). Szóval úgy vettem kézbe, hogy egy könnyed kis limonádéra vágyom, amin lehet esetleg egy-egy jót nevetni. Várakozásomban nem csalódtam. 

Az alaptörténet nagyon kis egyszerű, társkereső rovatba hirdetés, válaszlevelek osztályozása, majd action. Ez viszont olybá tűnik, hogy csak apropóként szolgál ahhoz, hogy a szerző megírhassa memoárját. A könyv mondanivalóját az alapsztori mellett és mögött megbúvó visszaemlékezések, elmélkedések határozzák inkább meg. Ezek adják a történet sava-borsát, ettől lesz izgalmas. Nagyon érdekes az író emlékképein át látni a '40-es, '50-es évek vidéki Amerikáját. A felnőtté váláshoz szükséges elsajátítani, hogy hogyan lehet jó whiskey-szódát készíteni és sportról beszélgetni, de a szex az már tabutéma. Persze, hogy mindezeken lazítani lehessen, elengedhetetlen hozzá dr. V., a pszichoanalitikus. Nekem ettől lesz valahogy olyan amerikai, de persze meglehet, hogy ez csak egy ronda előítélet (vagy Woody Allen túlzott hatása). A börtön tanóráiról való részletek is gondolatébresztőek. A hirdetésre válaszoló férfiak meg hát... nos, van aki pizsama alsót rabol, van, aki szerelmet, de általánosítani nem lehet. Viszont amit még meg lehet tudni a könyvből, az az, hogy a gyászszertartás előtt miért volt nyitva a koporsó. Vagy már mindenben társadalomtudományi relevanciát vélek felfedezni?

8/10

Mori Szadahiko: A Krizantém és kard újrafelfedezése

Mostanában beleestem egy ősi hibámba, egyszerre 3-4 könyvet olvasok... Egy fent van az ágyam mellett, egy a kistáskámba, egy a nagytáskámba, egy meg csak úgy valahol... Így sosem vagyok könyv nélkül, csak a végükre érek nehezebben.

Mori Szadahiko tanulmányát a Nyitott Könyvműhely egy könyvben jelentette meg Ruth Benedict írásával. Egy nagyon-nagyon hozzáértő ember kritikája és értelmezése ez az eredeti műről, aminek az elolvasása nagyon sokat tesz hozzá a Krizantém és kardhoz. Az egész könyvet segít újra rendszerbe szedni és rendszerbe szedni, mindehhez hozzáadva a saját japán nézőpontját, helyenként plusz érdekes példákkal, információkkal kiegészítve Benedict írását. A rengeteg szó szerinti idézés és a szavak értelmén való töprengés akár kicsinyesnek is tűnhet, ám ezekkel a nüansznyi részletekkel és precízen a szövegre való támaszkodással hozza sokkal közelebb a mű eredeti mondanivalóját. Így most már van egy tippem, hogy miért segít a hős azt őt elbuktatni akaró és vele rosszat tevő boszorkányon több japán animében, holott a mi meséinkben a méltó büntetés várna rá (pl.:Chihiro Szellemországban, Vándorló palota).

Szadahiko arra döbbentett még rá, hogy mennyire felszínesen olvasok. A Krizantém és kard nem egy könnyed szórakoztató útleírás, vagy krimi, hanem olyan komplex előre- és hátrautalások vannak benne, amiket első olvasásra nehéz észrevenni. 

9/10

Ruth Benedict: Krizantém és kard - A japán kultúra mintái

Egy ideje elég sokat gondolkodom Japánról és az onnan jövő kulturális áramlatokról, hatásokról. Gondolok itt többek között a mangákra és animékre, de akár a szusi felfutására is. Szerepjátékosokkal való terepmunkám során sokszor ütközök ebbe a dologba és meglehetősen értetlenül állok a téma előtt. Ezért is kezdtem bele ebbe a könyvbe, amit még Indiába is vittem magammal. 

Igaz, Ruth Benedict igen régen írta ezt a könyvet, mégis a mai jelenségek megértésében is segítségünkre lehet. Az író a japánok gondolkodását próbálta megérteni és megértetni az ő rendszerük alapján, hiszen a mi gondolkodásunkban annyira abszurd dolgokat követtek el a második világháború alatt. A könyv alapjául szolgáló kutatást állami megrendelésre végezte el, az amerikai kormány ki akarta ismerni ellenségét. Így a kutatás eléggé vitatott etikai szempontból, valamint a módszertana is, lévén, hogy háborús időszakban Benedict nem végezhetett Japánban terepmunkát és a nyelvet sem beszélte. Többnyire japánban élő amerikaiakkal és japán hadifoglyokkal dolgozott, mégis sok érdekes és hiteles adatot gyűjtött össze Japánról, amit tizenkét fejezetben foglalt össze ebben a könyvben. Ír többek között a gyereknevelésről, a szégyenről és szerepéről a japánok életében, a császár iránt való hűségről, a hierarchiáról és a normákról. Mindez pedig összefügg és egészében kirajzol elénk egy sémát az akkori japán lélekről és gondolkodásról, de egyben figyelmeztet is, hogy az általánosításoktól mindig lehetnek eltérő esetek.

A Krizantém és kard nagyon olvasmányos, akárkinek, aki egy kicsit többet akar tudni Japánról érdemes elolvasnia. Összességében viszont mondhatjuk, hogy nem Japánról szól a könyv, hanem arról, hogy bizony megérthető a másik, az idegen is, bármennyire eltérő a sajátunktól.

9/10