Emlékszem, Vonnegutról akkor hallottam először, amikor 2007-ben meghalt. "Így megy ez." - és tényleg... A Macskabölcső előtt olvastam már tőle az Időomlást, így nem volt szokatlan a stílusa, de elsőre eléggé meghökkentő szarkasztikus és groteszk a humora.
A regény azzal kezdődik, hogy "Ebben a könyvben egy szó sem igaz.". Tipikusan a krétaiak végtelen agytekerő példája: Minden krétai hazudik. - mondta egy krétai... Tehát így nyúljunk a könyvespolc felé, hogy ez egy ilyen könyv. Előre szóltak. Ám, ha mégis van bátorságunk beleolvasni, akkor két világvégéről tudhatunk meg izgalmas dolgokat és a bokononizmusról. Az első világvége akkor volt, amikor ledobták az atombombát Japánra, a második, amikor egy gardróbszekrényből belesett a szuperjég által megölt auschwitzi orvos hullája a San Lorenzo-i langymeleg tengerbe. Mindkettőhöz ugyanannak az őrült tudósnak volt köze... Azért két világvégét előidézni egymagában az szép teljesítmény. A bokononizmus pedig az író fiktív vallása, bár lehetne valóságos is. A bokononizmus szerint, amit meglepő módon Bokonon próféta alapított, ártalmatlan hazugságokkal kell elviselhetővé tenni az életünk. De a lényeg, a numinózusban rejlik.
"- Mi szent a bokononistáknak? - kérdeztem nemsokára.
- Amennyire tudom, még Isten sem.
- Semmi?
- Csak egy valami.
- Az óceán? A nap? - találgattam.
- Az ember - mondta Frank. - Ennyi az egész. Csak az ember."
Az az ember, akit se Bokonon, se Papa Monzano nem tudott kiszedni a nyomorból, hát legalább az ártalmatlan hazugságokat és a színjátékot biztosították. De valóban ártalmatlanok ezek a hazugságok?
9/10
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése