Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Általában szeretem a Typotex könyveit, a témákat, amikkel foglalkoznak. Ez a doktori disszertációra emlékeztető részben filozófiai, részben szociológiai mű pedig metsző pontossággal diagnosztizálja a jelen kórt. 

Az első fejezetekben arról a paradigmaváltásról esik szó, hogyan lett az immunológiai terminológiákkal meghatározott, negativitásra épülő diskurzusból a mai neuronális erőszak, amit a  pozitivitástól túltengő, fogyasztói társadalom jól leképez a zsúfolásig tömött pszichológiai rendelőkkel. A mostani gazdaságot már nem "kell" külső kényszere hajtja előre, hanem az egyes személyek, fogyasztók, ügyfelek, belsővé tett határtalan lehetőségei. Ez a korlátlanság, a szabadság képzetével társulva felőrli az egyént, a cselekvéseit pedig puszta, a beteljesülés és befejezettség érzésétől mentes munkává degradálja.

Az unalom és céltalan szemlélődés hiánya, a köztes idők hiánya, az állandósult fáradtsághoz vezetnek. Nem engedjük meg a gyászt, a dühöt, az elmúlást magunknak. Helyette az egészségkultusszal próbáljuk meg konzerválni magunkat, bogyókat szedünk a mély és hosszas feldolgozások helyett, a lét maga vált lecsupaszítottá a folyamatos aktivitásban, ingerek áradatában.

A könyv függelékében található még egy esszé, A kiégés társadalma címmel és egy megnyitó beszéd a Fenn-költ idő, Ünnep az ünnep nélküli korban. Ha valaki nem akarja átrágni magát a nem mindig egyszerűen olvasható előzményeken, akkor is javaslom az utolsó fejezet elolvasását. 

A munkaidő totalitárius volta, hogy már pihenni is azért pihenünk, hogy aztán jobban teljesíthessünk, össszefügg a látszólagos szabadság által lehetővé tett nagy önmegvalósítási lázzal. "Már nem a másik a kizsákmányoló, aki munkára kényszerít és kizsákmányol engem. Sokkal inkább én zsákmányolom ki magam önkét azzal a meggyőződéssel, hogy közben megvalósítom magamat. A halálba valósítjuk meg magunkat." - írja a szerző. Ebben a munkatempóban pedig, ahol "már egybeolvad az üzemcsarnok és a nappali" eltűnnek az ünnepek. Eseméyek váltják fel őket, ahol "csak lecseréljük a produkálást pénzköltésre."

A könyv végére fontolgattam egy tanya megvételét a világ végén (elég jó áron vannak:). De az élet értelmének visszaszerzéseként kötelezően ajánlott az unatkozás, a szemlélődő figyelem és az inspiráló fáradtság addig is.

9/10

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! és Menj, állíts őrt!

Múltkoriban belefutottam a The Guardian top 100-as listájába, ami a legkiemelkedőbb angol nyelven íródott könyvekből szemezget. Már rég megvolt a szándék, de ez adott egy kis löketet a megvalósításhoz. Így vettem (végre) a kezembe Harper Lee ikonikussá vált regényét.

A történet Scout szemén keresztül bontakozik ki, aki az 1930-as évek Alabamájában nő fel, anya nélkül. A kislány apja, Atticus Finch, ügyvéd. Atticus elvállalja egy feketebőrű férfi védelmét, akit nemi erőszakkal vádolnak. Még sosem volt rá példa, hogy déli államban felmentettek volna egy feketét ilyen vádak alól, északon se sok. A tárgyalások és annak visszhangjai Atticus családját sem hagyják érintetlenül. 

Emellett azonban további fontos társadalmi kérdéseket felvető jelenetek is felbukkannak, amelyekről kevés szó esik, pedig ok-okozatként is felfoghatóak egy bizonyos szintig. A gazdasági válság mindenkit, de főleg a farmereket viselte meg a déli államokban. Az oktatási rendszerről és hiányosságairól is megdöbbentő kivonatot kapunk Scout beszámolóiból. 

Nagyon hatásos, ahogy ezeket a súlyos témákat egy gyerek szemén keresztül láthatjuk és tapasztalhatjuk. Ez magával vonja, hogy az egész könyvben a jó és a rossz, szó szerint a fekete és fehér harca bontakozik ki. A megoldás azonban már korántsem  ilyen egyszerű. 

Nagyon szerettem olvasni, jó könyv és megérdemelte a Pulitzer-díjat. 

9/10

A bizonyos szempontból folytatása, bizonyos szempontból előzménye, a Menj, állíts őrt! még zseniálisabbra sikeredett. Az 1960-ban megírt Ne bántsátok a feketerigót hitték sokáig az egyetlen könyvnek Harper Lee-től, holott 1950-es években megírta a Menj, állíts őrt! című művét, amit nem akartak kiadni annak idején. 

A főszereplő itt is Atticus lánya, aki már 26 éves, egyedülálló new york-i nő. A regényben Scout meglátogatja idős édesapját, és megrohanják az emlékek. Ebben a könyvben már semmi sem fekete-fehér, hanem nagyon is komplex és átláthatatlan. Hiába szeretné Scout továbbra is makulátlan és tökéletes erkölcsi magaslatokban lebegő félistennek látni az apját. Ez a történet sokkal inkább arról szól, hogyan küzd meg az igazságtalanságokkal egy fiatal felnőtt és milyen megalkuvásokkal kell szembenéznie. Hogyan nő fel erkölcsileg és lelkileg, hogy önmaga ítélkezzen a világ dolgairól. És mindeközben hogyan küzd meg azzal, hogy konfrontálódnia kell időnként a hozzá legközelebb álló emberekkel is.

Nem csodálom, hogy az először megjelent könyvet emelték piedesztálra, de számomra a kettő elválaszthatatlan egymástól és egy sokkal összetettebb világot mutatnak együtt, amit fordított sorrendben olvasva akár fejlődésregény-szerűségként is felfoghatunk.

10/10

Kate Furnivall: A sorrentói lány

Kate Furnivall bizonyította be számomra, hogy létezik krimi Agatha Christie-n kívül is.

A sorrentói lány egy roppant részletgazdag történelmi háttérrel megírt regény. A főszereplő, Caterina Lombardi, azaz maga a sorrentói lány "örökölt" az apja után egy intarziakészítő üzletet, meg pár ellenséget, akikről maga sem tudott eddig. A második világháború után járunk, Nápolyt és környékét a szövetséges csapatok próbálják stabilizálni ilyen-olyan módokon. A nagy nincstelenségben Caterina a katonáknak próbálja eladni a maga készítette faberakásos dobozkákat. Így kerül kapcsolatba két tiszttel, akik lopott műtárgyak után nyomoznak, és Caterina halott apja is gyanúba keveredik. Ezt persze az olasz virtus nem tűrheti és megkezdődik az izgalmas hajsza. 

A szórakoztatás minden eleme megtalálható a regényben: szerelem, titkos múlt, eltűnt drágaköves asztalka, új barátság, emberrablás és minden fejezetben halálos veszedelmek.

Számomra túl sok volt az akció, ez a legnagyobb kivetnivalóm a könyv ellen. A hősnő karaktere és útja is sokkal hihetőbb lett volna, ha kevésbé vakmerő. Ám ezt ellensúlyozta a fantasztikusan részletgazdag korrajz, ami nem tolakszik sehol sem előre, hanem gyönyörűen gazdagítja a történetet. Milyen cigarettát szívtak, milyen zene szólt a tiszteknek fenntartott szórakozóhelyeken, hogy nézett ki Nápoly a háború után... Már csak emiatt is le a kalappal az írónő előtt, nagyon alapos kutatómunka áll a regény mögött, amit érdemes megbecsülni. 

9/10

Adriana Trigiani: A cipész felesége

Bár a blogot hanyagolom, az olvasást nem :) Most viszont egy ritka és gyönyörű kincsre akadtam.

Mostanában elég sok olyan történetbe futottam bele, amiben a férfi-női kapcsolat borzalmasan sablonos, sekély és semmitmondó volt. Lassan a könyökömön jönnek ki azok a csilliárdos, jóképű, szuperintelligens és őrülten szerelmes pasik, akik egész nap álmaik hölgyének kívánságait lesik. A legtöbb esetben megfűszerezik az egészet valami sötét, vagy titokzatos múlttal, esetleg valamilyen természetfeletti képességgel és máris megy a tinilányok elé a gyorséttermi egyenkaja. (Lehet, hogy azért látom ilyen siralmasnak a helyzetet, mert igyekeztem a mainstream, elém tolt katyvaszbéli lemaradásérzésemet csökkenteni?)

A lényeg, a lényeg: A cipész felesége nem ilyen Hamupipőke-sztori! Annyira hétköznapi és annyira emberi, hogy szinte bárkivel megeshetnek hasonló események.

A regényben Enza és Ciro életét, illetve szerelmük útját követhetjük végig az olasz Alpokból, gyerekkoruk helyszínétől egészen Amerikáig. A hatgyermekes családból érkező Enza és az apácák által felnevelt Ciro más-más okból jut el New York City-be. Minden erejüket megfeszítve igyekeznek túlélni, és elfogadható életet teremteni maguknak odaát. És hogyan? Meglepő módon: munkával. Nekik ez a természetfeletti képességük a mostani regényhősökhöz képest (tisztelet a kivételnek!). Szépen fel van építve, ahogy keményen dolgozva, évről, évre gyarapodnak. Időnként közbeszól a történelem, meg a szerencse vagy éppen szerencsétlenség. Azért nem egy tipikus amerikai álom, annál sokkal esetlegesebb. Bizony maradnak beteljesületlen álmok szépszerivel, és vannak árnyoldalai  is az ígéret földjének. Éppen ettől lesz a könyv egyben hiteles korrajz is.

A szereplőket zseniálisan alkotta meg az írónő, annyira élők és esendőek, hogy bármelyikkel össze lehet futni az utcán. A súlyos depresszióban szenvedő anya, a családja megélhetéséért külföldön dolgozó apa... Ennek ellenére mégsem lesznek sablonkarakterek, csak ismerősök. 

A folytonos vágyódás az otthon, a család és az Alpok után átitatja és meghatározza a főszereplők minden mozzanatát. A leírások olyan gyönyőrűek és érzékletesek, amilyenekkel mondjuk Joanne Harris műveiben lehet találkozni, pont megfelelő arányban. Az első 100 oldalon, ami még Olaszországban játszódik, komolyan fontolóra vettem, hogyan lehetne felpakolni sebtiben a családot és kimenni egy kis hegyi levegőt szívni Bergamo környékére. Ha nem is mostanában jutok el azokra a csodálatos helyekre, egy jó pár dolgot, akkor is magaménak érzek a könyvből. Nagy, orraládörgölős tanulságok nincsenek benne, mégis fejbekólintva éreztem magam a végére. Napokig nem is tértem magamhoz. 

10/10

Julia Donaldson, Axel Scheffler: A majom mamája

Igazi létfilozófiai mélységekbe vezeti az olvasót Julia Donaldson rímbe szedett keménytáblás könyve.

A tüneményes mesekönyv egy majmocskáról szól, aki elkóborolt a mamájától. Egy segítőkész pillangó közreműködésével természetesen megtalálják a majommamát.

Ám ez nem olyan egyszerű, hiába az ügybuzgó lepke szorgalma. A majom megpróbálja leírni, milyen is a mamája, de minden viszonyítás és nézőpont kérdése. Mert bár az elefánt tényleg nagyobb a kis tekergőnél, mégsem az igazi. A kígyónak túl kevés, a póknak meg túl sok a lába. A denevér, béka, sőt még a majompapa sem felel meg mamapótléknak. A pillangó jóakarata ott fut zátonyra, hogy magából indul ki. Hiszen a hernyó, azaz a pillangókölyök egyáltalán nem hasonlít a felnőtt lepkékre. A majmocska viszont önmagát keresi nagyobb kiadásban.

Axel Scheffler "arcos állatkái" segítenek közelebb hozni a történetet a kicsikhez. Papp Gábor Zsigmond fordítása is remekül sikerült. A végszót például aranyosan adja a gyerekek szájába. Így szól a majompapa:

"- Gyere csak, majmocskám, megyünk haza,

Késő van. Otthon már vár a...

MAMA!"

Kétéves fiacskám nagyon élvezte, a végén mindig hangosan kiabálta a mamát. Persze a nem, nem, nem is nagyon ment, amikor egy-egy állatra tagadólag rázta a fejét a kis majom, hogy ez bizony nem az ő mamája.

10/10

Tejbegríz - Finom irodalom gyermekeknek és felnőtteknek

Felütöttem a könyvet és az alábbi verscím szökkent velem szembe: Ballada az egyszerű kis vacsorákhoz (és a főzni alig-kedvelő anyákhoz). Mészöly Ágnes tökéletesen eltalálta, hogy milyen vigasz kell a lelkemnek. Friss kétgyermekes anyaként az egyszerű vacsorák, és teszem hozzá ebédek és reggelik abszolút híve lettem.

Az antológia 37 szerző művét tartalmazza, verseket és novellákat. Szerintem kissé vegyes színvonalú alkotások kerültek be, de döntő többségben irodalmi finomságokkal tömhetik magukat a kicsik, meg a nagyok. Varró Dani Lecsöppenő Kecsöp Benője nagy favorit, de vidám olvasnivaló az Elvont kolbász, a Dínom-dánom Partiszervíz és a Fűszerda is. Zágoni Balázs Tortás meséje is nagyon tetszett, kedves kis történet. 

Roppant szimpatikus, hogy a tartalomjegyzékben egy, kettő, illetve három fagyi gombóccal jelölik, melyik korosztálynak ajánlott a mű. A meséket, verseket Mautner Zsófia receptjei színesítik, az ízlelőbimbók számára is segítenek átélhetővé tenni az irodalmat. Remélem egyszer eljutok odáig, hogy megcsináljam a Gyors csokitorta anyának című receptet :)

9/10

Milan Kundera: A nevetés és a felejtés könyve

Első Kundera-könyvem a Nevetséges szerelmek volt. Ezt valaki úgy ajánlotta nekem, hogy borzalmasan vicces könyv, végig fogom nevetni az egészet. Nem sikerült. Biztos másképp értelmezzük a tréfát az illetővel, de nekem Kundera művein nem megy nevetni. Talán kínomban néha egy kicsit. 

A nevetés és felejtés könyve sem egy habkönnyű darab. 1979-ben emiatt a regény miatt megfosztották az írót a cseh állampolgárságától. Ebből lehetne következtetni, hogy miről szól a könyv, de nem érdemes. A politikai környezet és annak hatása a szereplők életére csak egy rétege a műnek. Igazából nehéz megmondani, hogy miről szól. A szerző súgása szerint: "Ez a regény Tamináról szól." A látszólag egymástól független történetek és a hozzájuk fűzött írói kommentárok valahol valóban Tamina történetében csúcsosodnak ki, vagy érnek össze. De hogy valóban miről szól... Az egységről, a valahová tartozásról, és ennek az egységnek a beolvasztó árnyoldalairól. Meg a negatívumok ellenére való vágyról, hogy mégis közéjük tartozzunk. 

Igazából viszont minden olvasónak arról szól, ami a sok élettapasztalatot sűrítő apró történésekből megmarad az emlékezetében. 

Minden bekezdésből kitűnik az író hihetetlen emberismerete. Rengeteg magvas gondolat, életbölcsesség található a könyvben, ami olyan természetességgel bukkan elő Kundera tollából. Nem hat szájbarágós filozofálgatásnak, de ettől még nem lesz könnyen emészthető.

Az egyik kedvenc részem kedvcsináló gyanánt:

"Hiszen önök tudják, hogy van az, amikor ketten beszélgetnek. Az egyik mond valamit, és a másik a szavába vág: Ez pontosan olyan, mint amikor én... és addig mesél magáról, amíg az elsőnek nem sikerül azt mondani, hogy: Ez pontosan olyan, mint amikor én, én...

Az a mondatrész, hogy ez pontosan olyan, mint amikor én, én... a beszélgetőpartner gondolatmenetébe való helyeslő bekapcsolódásnak, a gondolat folytatásának tetszik, de ez csak látszat: a közbeszólás valójában brutális lázadás a brutális erőszak ellen, a közbeszóló célja kiszabadítani rabságából a saját fülét, és rohammal bevenni az ellenfelét. Mert az ember egész élete az emberek között nem egyéb, mint harc a másik füléért."

Zdenek Miler: A kisvakond nagy böngészője

Imádjuk a kisvakondot, úgyhogy nagyon megörültem, amikor felfedeztem a könyvtárban a vakondos böngészőt. A fellapozása viszont egy kis csalódásba torkollott.

A böngészőknek az az egyik lényege, hogy az ismerős figurákat végig lehet követni az oldalakon, és olyan egyszerű kis dolgok történnek velük, amik felkeltik a gyerekek érdeklődését, közel áll hozzájuk. Ebben a könyvben egy olyan cselekménysor tárul eléjük, ami nehezen követhető. A legtöbb böngészőben egy oldalon egyszer szerepel a hős, majd a következő oldalon egy más szituációban, és így tovább. Itt viszont hol egyszer, hol többször jelenik meg ugyanazon a rajzon belül a vakond, a cselekmény sorrendje nehezebben bontakozik ki a kicsiknek. Bevallom, nekem is át kellett futnom párszor, hogy felfogjam mi történik a nyuszikkal, ki kinek udvarol, hogyan jutunk el a nyúlszaporulat végére, vagy egyáltalán mi a szöszről van szó benne. Talán ezért kötötte le kevésbé a kisfiam.

Ennek ellenére, ahogy Milertől megszokhattuk, a képi világa nagyon szépre sikerült. A keménylapos, nagy alakú kivitelezés pedig igazán gyerekbarát. 

7/10

Schmal Róza: Budapesti böngésző

Lassan több mesekönyvet olvasok, mint felnőtteknek szólót... No, nem panaszkodásból mondom, mert tudnak szórakoztatni engem is, ha nem százszor kell elolvasnom ugyanazt. De ha egyszer még dolga van azzal a történettel a lurkónak, akkor hagy hallja még egyszer.

Mostanában fedeztük fel a böngészők világát a szöveges irodalom mellett. Viszonylag kevés könyvet veszünk, inkább könyvtárba járósak vagyunk, de ezt megkapta örök példánynak a kisfiam. 

Többek között az a jó a böngészőkben, hogy teljesen szabadon mesélhet a képekről a gyerkőc, vagy mi a gyerkőcnek. Lehet keresőset játszani, és végigkövetni néhány figura történetét több lapon keresztül. Még ha nem is tud beszélni, de már adható a kezébe "szakadós könyv", akkor is javaslom a budapesti helyszíneket felvonultató könyvet. 

A közlekedési eszközök, az állatvilág, de egyre jobban az emberek is érdeklik benne a kétéves fiacskám. A kukásautó, a troli, a metró mind-mind sztárok. A különböző helyszíneket összekötik a városnéző indiánok, az elszabadult majmocskák és megannyi apró részlet. A repülőtér, a pályaudvar, az állatkert, meg a vidámpark akkor is sok érdekességet tartogat, ha még nem látta őket élőben az olvasó. Aki pedig járt már a helyszíneken, kíváncsian kutatja az ismerős részleteket. Az "író" annyira realisztikus, hogy Kőbányán például még az iddogáló hajléktalanokat és a graffitiző fiatalokat is megtalálhatjuk.

A 2012-es kaidású könyv rajzolása óta azért már változott egy-két dolog. A vidámpark például már megszűnt azóta, és a 2013-as Critical Mass volt az utolsó bringaemeléssel végződő felvonulás. Ezek kapcsán viszont mesélhettem, hogy anya dolgozott gépkezelőként a tűzoltós játéknál, meg voltam beengedő az óriáskeréknél. Jó kis diákmunka volt :)

Igényes kivitelezésű képeskönyv, az egész családot le tudja kötni egy ideig. 

10/10

Lackfi János: Szakimesék

Aranyos, vicces, néha szívbemarkoló történetek sorozata. A lapokat áthatja a kedvesség, meghittség, meg a jóindulatú kifigurázás. Kedvelem a fokozatosan felépített abszurd humort benne. Olyasféle, amin nem röhög fel hangosan az ember, de jókat mosolyog és eszébe jut, amikor legközelebb utazik a buszon, festőt hív, vagy elugrik a fodrászhoz. Végül pedig mindegyik történetbe belopódzik a karácsony. 

Az egyes szakmákat érdekes figurák képviselik, akik ki-be mászkálnak egymás történeteibe. Aki futott már busz után, az ezentúl biztos Vajszival szeretne utazni,. Ugyanis Vajszívű Lóránd soha, egyetlen utasnak sem csukja az orrára az ajtót. Sőt, ha kell, a vekkerrel együtt rázza ki az utasait az ágyból, hogy biztosan beérjenek az iskolába.

A kényszeres festő története is tanulságos. Amit csinál, az számára nem munka, hanem hivatás. A nagy pelyhekben hulló hó pedig segít neki, hogy ne kapjon agybajt a világ csúfságaitól és hibáitól. 

Személyes kedvencem a matematikatanár volt, holott sosem kedveltem sem a matekot, sem azokat, akik tanítják... A kényszeresség itt sem marad el, de a kitartás és a precizitás értékelendő. Vajon hova lopakodhatott éjnek évadján a leendő tanárnő colstokkal a zsebében? És miket méregetett az édesanyja az étteremben a pincérek nagy örömére? 

Érdemes elolvasni a megvárakoztatott bankár és a találékony, kissé habókos fodrászlány furcsa kalandját is.

A kötetet a szerző lánya, Lackfi Margit illusztrálta. Itt olvashattok egy vele készült beszélgetést.

10/10

Kertész Erzsi: Állat KávéZoo

Ezópusz biztos sajnálja, hogy ez a történet nem az ő fejéből pattant ki.

Az alapgondolat teljesen életszerű, két vállalkozó kedvű antilop, Antika és Lopez kávézót nyitnak a dzsungelben. Első vendégük egy tigris, aki kalandos módon a hely biztonsági őrévé avanzsál. Megfordul itt az állatvilág színe-java: a borchideától becsípett fennkölt kolibri, az uzsonnát magával hozó feketeözvegy, az üzleti sikert homoktortával ünneplő struccmenedzserek. Feltűnik őfelsége, az oroszlán is, valamint becses neje és a kis trónörökös. A gyereknevelés kérdései pedig nálunk sem feltétlenül egyszerűek, de ahogy minden kedves vendégnek, úgy az állatok királyának is tudnak valamiféle megoldással szolgálni a buzgó antilopok.

A sok szerethető és kevésbé szerethető vendég közül leginkább az igen jó üzleti érzékkel megáldott pingvin lopta be magát a szívembe. Miért ne üzemelhetne szállodaként is a kávézó? Az Északi-sarkról érkezett turisták kimondottan élvezték a fagylaltospult kínálta örömöket. Az i-re a pontot mégis a pillanatnak élő majmok teszik fel, élen a spontán ötletekkel előrukkoló hordavezérrel.

Nagyon jópofa könyv :) Imádom a szerző nyelvi humorát, ötletességét. Mostanában pont ilyen rövid, csattanós sztorikra vágyom. Kisiskolás kortól jó szívvel ajánlanám bárkinek.

A könyvet a Cerkabella Könyvkiadó Facebook oldalán nyertem. Köszönet érte a kiadónak!

10/10

Agatha Christie: An Autobiography

Nem volt egyszerű küzdelem, ám nagyon megérte!

Szeretem a krimijeit, a csavaros gondolkodásmódját és az agyából kipattant karaktereket. Viszont már értem, miért kellett ilyen sokáig várnom az önéletrajzára, mire sikerült a könyvtárból megszereznem. Így is csak angolul tudtam kivenni. Nem a legegyszerűbb olvasmány eredetiben, de bele lehet jönni. 

Egészen a legelső emlékeitől kezdve követhetjük végig életét a krimi nagyasszonyának. Személyes hangvételű, reflektív és érdekes. Közel hetven éven átívelő korrajznak is felfogható, a késő viktoriánus gyerekkortól a háborúkon keresztül az utána következő újrakezdésig.

Az elején, talán a megszokás miatt, olyan elvárásokkal vettem a kezembe a könyvet, mintha egy új krimibe kezdenék tőle. Sokkal több részletet vártam a könyveivel kapcsolatban, a műhelytitkairól, stb. Ám az ekkor már meglehetősen idős Agatha, mintha már beleunt volna ekkorra életének ebbe a részébe. Kétségtelenül végigkíséri a krimiírói-én az egész könyvet, de szabadulni is akart ettől. Ifjú korában versekkel és novellákkal is próbálkozott, majd már befutott íróként is álnév alatt jelentetett meg egészen más típusú regényeket is. Sőt, kezdetben zongorista karrierről is ábrándozott. De a fő vonal adott volt, tudta miben sikeres. Élete vége felé a történetek szerzői jogait átruházta másokra. Alapítványok és az unokája, Mathew is jutottak bevételekhez belőlük. Neki ekkorra már megadatott élete két legfőbb vágya, egy saját autó és vacsora a királynővel.

Élete történetét átszövi magas eszmefuttatásokról a gyerekkorról, a házasságról. Első férjével - akinek a nevét megtartotta a második házassága után is - körbeutazták a földet, ám Agatha édesanyjának a halála erre a kapcsolatra is pontot tett. Második férjével, a régész Max Mallowannal, nagy egyetértésben éltek, annak ellenére, hogy a férfi jó pár évvel fiatalabb volt Agathánál. Ennek az előnyeire így világított rá az írónő: egy régész férj, ahogy idősödik az asszony egyre nagyobb érdeklődést tanúsít iránta.

Jó olvasgatást ehhez a nagyszerű könyvhöz, senkit ne rémisszenek el a méretei! Eredetiben olvasva is remekül érthető egy ki szótárazással, középfokú nyelvtudással érdemes belevágni.

10/10 .

Szerb Antal: A harmadik torony

Egy rövid útra, de hosszú hétvégére készülünk Olaszországba. Ez alkalomból olvastam el Szerb Antal útinaplóját. 

Velencén, Vicenzán, Veronán, Bolognán, Ravennán és Ferrarán keresztül tarthatunk a magányos utazóval, közben megállva a Garda-tónál is egy kis filozofikus elmélkedésre. Bár nem idevágyott az író, hanem Spanyolországba, azért az utazás szabadsága és lehetősége olyan dolog, aminek nem is igazán számít az úti cél, ha azt mi magunk választhatjuk meg. 

Önelemezgetésre nem vágytam, érthetetlen kifejezésekre sem, ám ezt ellensúlyozza a finom megfigyelések értelmezése és elhelyezése, általános igazságok új módon való megfogása és némi humor. A szúnyogok és a meleg tipikus témáin kívül viszont iróniával kezelte a Duce rendszerét is, az összes többi totalitárius rendszerrel együtt, ezért egy ideig csak cenzúrázva jelentek meg részletek belőle. 

Egy kis ízelítő a zanzarák világából kedvcsinálás végett:

"A szállodában, mikor fel akartam húzni a függönyt és ki akartam nyitni az ablakot, a szobalány nem hagyta. Figyelmeztetett, hogy nagyon sok a zanzara, a szúnyog. Úgy is volt. A vízzel töltött sáncárokra nemhiába gyanakodtam. Az ilyen szép középkori intézmények nincsenek minden hátrány nélkül. Egész éjjel nem hunytam le a szemem. Az Estékre azóta csak bizonyos rosszallással tudok gondolni - pedig hát ha a Scalák és Polenták Dantét vendégelték, ők viszont Ariostót és Tassót. Igaz, hogy Tasso belé is őrült ebbe a vendégszeretetbe. 

Pedig Baedeker is figyelmeztetett a veszedelemre, már Ravennával kapcsolatban megjegyezte: Im Sommer viele Stechmücken. Miért annyival komikusabb a német szó, mint a megfelelő magyar vagy olasz? Miért olyan lehetetlen állat a Stechmücken, mint a nünüke és a rézsüke?" 

Elektorikus formában megtalálható is megtalálható az írás ezen a linken.

7/10

Philip K. Dick: Figyel az ég

Az ember gondolataiban nem lehet olvasni. Egy fiatal tudós feleségét illetően felmerül a gyanú árnyéka, hogy esetleg szimpatizál a kommunistákkal. Emiatt az árnyék miatt a férjnek választania kell felesége és a munkája között, mert a kutatásai szupertitkosak, amire a felesége potenciális veszélyt jelent. Bár a férj hisz a feleségének, vagy legalábbis hinni akar, de a gondolat csak befészkelte magát a fejébe... Ezt persze a feleség rögtön megérzi és parázs vita alakul ki közöttük, aminek egy laborbaleset vet véget. 

Jack Hamilton, a felesége és hat másik ember szenvednek sérüléseket. Amikor magukhoz térnek, valahogy nem úgy működnek a dolgok, ahogy az elvárható lenne. Új valóságban (?) találják magukat, ahol egy büntető-jutalmazó isten játszik velük a maga logikája szerint. Majd jön egy újabb világ a viktoriánus kort idéző normákkal, majd egy paranoiás lázálom és így tovább. Jackéknek meg kell találniuk valahogy a kiutat ezekből az alternatív valóságokból, de ez egyre nehezebben megy. És közben éjjelente álmaikban látják, ahogy csigalassúsággal közelednek feléjük a mentőalakulat emberei. 

Eddigi legjobb PKD, amit olvastam. Az alapprobléma hasonló, de a téma megfogása, a történet maga valahogy nekem mindig újnak hat, mindegyik írásában. Izgalmas, fordulatos, gyorsan olvasható és elgondolkodtató. A végén nagyon nem tudok kiigazodni... 

Cselekményleírást tartalmaz:

Szerintetek lehetséges, hogy igazából Jack világával ér véget a sztori? Ő akart mindig hifi-gyártásba fogni. Végül is ez az ő álmának a teljesülése. Csak annyira nehezen észrevehető, mert ő a tudományban és a logikában hisz. De azért a féreg csak megcsípi a társa lábát és viktoriánus korba ragadt nő támogatja pénzzel őket, mert ő "erre jó" Jack világa szerint. Lehetséges... Most mindnyájan a tudományos hitvilágban ragadtunk :) Várom a kommenteket, hogy mit gondoltok az utolsó színről! 

10/10

Orhan Pamuk: A fehér vár

Ismét Törökország, ismét Pamuk.

Az Oszmán Birodalom kellős közepébe, Konstantinápolyba csöppent minket egy kézirat állítólagos megtalálója Faruk Darvinoglu, aki elénk tárja a mesét, de többé nem bukkan fel a könyvben. A vezetékneve egyébként Darwin fia jelentéssel bír. A történet szerint egy velencei fiatalember török fogságba esik. Orvosnak adja ki magát és igyekszik hasznosnak feltűnni, ami sikerül is, így ha apránként is, de javít során.a börtönben. Híre megy, hogy gyógyít, hívatta a pasa, akit asztmája kínzott. A fiatalember persze segít rajta, ám nem hajlandó keresztény hitét felcserélni az iszlámra, így kis híján fejét vétetik. Ám egy hozzá megszólalásig hasonlító hodzsa, aki a pasa szolgálatában áll, elkéri a hóhér kezei  közül és tanulni óhajt a firenzei ifjútól. Így kezdődik kettejük szövevényes története, dolgoznak, írnak együtt, keresik az igazi bűnt és ismerik meg egymást és egymás kultúráját, nyelvét, életét. Végül már annyit tudnak egymásról, hogy akár össze is lehetne keverni őket. Ám a szultán jól tudja, ki kicsoda. 

Tetszik az alapötlet, érdekesek a figurák is, de valahogy mégis vontatottra sikeredett, főleg a közepe. Az eleje és a vége a legérdekesebb, de a filozofikus kibomlása a jellemeknek és a történetnek is valahogy nem kötött le. A nevem piros után így kissé csalódottan tettem le a könyvet. A cím sem találó szerintem annyira, vagy nem értettem meg a fehér vár szimbolikus, sorsfordító jelentőségét.

5/10

Chaim Potok: A nevem Asher Lev

Nemrég olvastam Potoktól az első könyvem. Kész Hellinger-terápia, bár nem akarok somáskodni.

A történetről annyit, hogy egy brooklyni ortodox zsidó család életébe csöppenünk bele. Az egyes szám első személyben megírt könyv naplószerűen őszinte, kitárja az elméjét a főszereplő az olvasó előtt. Végigkövethetjük mint lesz rajzolni kedvelő kisgyerekből befutott festő. Az út, amin végigmegy ehhez nem könnyű. Neki sem, a családjának sem, az őt körbevevő közösségnek sem. Mestere szerint a szomorúságra, amit okoz maga körül egyetlen kifogása lehet, ha a legjobb festő válik belőle. De Asher Levet nem ez mozgatja belülről. Talán maga sem tudja, mi ez az erő, minek is engedelmeskedik, amikor megfesti azt a két képet, amelyek vízválasztóként húzódnak közte és a családja, közössége, utcája között. Nem, nem az aktok festése hozza el a szakítást, hanem a feszület. Hogy festhet egy hívő haszid zsidó keresztre feszítést? Bár a saját válaszát megtalálta rá, ezt nem tudja mindenki elfogadni.

Érdekes, mélyen szántó vallási, művészi és élethelyzetbeli kérdéseket feszeget a könyv, amelyek mégis egyetemesek, mindenkiben felmerülhetnek. Érvényes válaszokat találni rájuk viszont nem könnyű. Ennek ellenére nem egy nehézkes olvasmány, valahogy huss, elolvastam. 

10/10

Che Guevara: A motoros naplója

Még Ankarában hallottam egy szemináriumon egy előadást a Che Guevarát ötvöző kultuszról és arról, hogy az a bizonyos ikonikus kép milyen helyet foglal el a fogyasztói javak körébe. Sajnos törökül tartották, így csak nagy vonalakban értettem meg a témát, de a vetített képek magukért beszéltek. Che tornacipőn, hátizsákon, pólón, kulcstartón, sörnyitón és tangabugyin. De ki is igazából ez a fickó? Őszintén szólva, a történelemkönyvem két mondatán és kétes megítélésén kívül, nem tudtam róla semmit. Ez az állapot könyvtárért kiáltott.

Így jött szembe velem ez az önéletrajzi töredék, ami egy fiatalkori Latin-Amerikai körút emlékkupaca. Ernesto Guevara orvostanhallgató volt akkoriban és egyik barátjával vágtak neki motoron az útnak. Persze nem ment minden simán és zökkenőmentesen. Kisebb-nagyobb kalandok, megfigyelések és ezekből eredő gondolatszálak formálják a két compañerot. A spontaneitás és szabadság mámorában azért megtapasztalják a szegénységet, a kiszolgáltatottságot és a túlélési praktikákat is a pénztelenségben. 

Elgondolkodtató kis útinapló, bár ha később nem vált volna ismertté Guevara, hanem csak egy névtelen  alak írása lenne, nem hiszem, hogy sokat foglalkoznának vele. 2004-ben filmet is forgattak a könyvből. Az emblematikussá vált fényképről itt olvashattok többet. 

7/10

28 török novella

A kép forrása: nektar.oszk.hu

Egy igazi kis török csemegét találtam, állítom. A kötet nem került kereskedői forgalomba, de egy példányban biztosan megtalálható a Szabó Ervin központi könyvtárában.
Miután majdnem fél évet eltöltöttem Törökországban, egy kicsit szerettem volna behatóbban megismerkedni az irodalmával is, Orhan Pamukon kívül. Ilyen megfontolásoktól vezérelve keresgéltem és bukkantam rá erre a gyűjteményre. A hátoldal azt ígéri, hogy a szemelvények csupán annyit mutatnak meg a török novellairodalomból, mint az akvárium az óceánból. De én szeretem elnézegetni az akváriumokat is, ha már az óceánhoz idő és kellő nyelvtudás hiánya miatt nem juthatok el. A válogatás egyébként a legjelentősebb török novellaíróktól mutat be műveket, igen sokszínűen a XX. század elejétől napjainkig. Szerepelnek benne pajzán, meg szomorú történetek is, egyedi és üdítő "törökös" szóvirágok, hasonlatok. Mindegyik szerzőt rövid életrajzi összefoglalóval mutatnak be a novellái előtt a gyűjtemény összeállítói, ami egyrészt segít megérteni a művek születési körülményeit és magát a török társadalmai, történelmi háttért is felvillantja.
A könyv borítóját különösen kedvelem valamiért, de nem mindegyik novella nyerte el maradék nélkül a tetszésem ezért:

8/10

Philip K. Dick: Visszafelé világ

Viszlát!
Valahogy úgy kezdődött ez az egész, hogy megnéztük a Szárnyas fejvadászt. Kis utánaolvasgatás után ki akartam venni a könyvtárból az eredeti könyvet, amiből a film készült (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal), ám természetesen nem volt bent. Viszont volt egy csomó más kötet Dicktől, így hát azok kerültek terítékre. És ezután nem volt megállás, most már mindenhol az eddig előttem ismeretlen íróba botlom. Egy cseppet sem bánom, de egy picit ijesztő...

Hogy is kezdjem... Viszlát! 

A Hobart-fázisnak köszönhetően az idő visszafordult és ezzel valahogy hátrafelé megismétlődnek a folyamatok. Vagyis csak bizonyos automatikus folyamatok, ám a döntési szabadság megmarad. Így szívják (f)el a csikkeket egész szálakká, öklendezik vissza az ételt a tányérra és küldik vissza az éttermekbe, de ami hátborzongatóbb ennél, így másznak vissza halottak részecskéi és kelnek új életre a holtak, avagy a holtabbak és fiatalodnak vissza egészen addig, amíg egy méh be nem fogadja őket. Ehhez már hozzászoktak, az utópikus társadalom kifejlesztette a maga technikáit, jogrendszerét az újonnan életre keltek kiásására és eladásukra. De mi van akkor, ha egy igen értékes vallási vezető éled újra és többeknek érdekében áll megszerezni őt ilyen, olyan okokból. Talán még a mi van odaát kérdésre is tőle tudják meg a választ. 

A felépített világ nagyon izgalmas, nagyon jó színtér azon mély filozofikus kérdések feszegetésére, amelyekre az író vállalkozott. Olyan kérdéseket vet fel, amelyeken el lehet rágódni jó ideig, és nem hagyja nyugodni az embert. A cselekményszál a maga szerelmi szálaival, intrikáival és akcióhősös jeleneteivel is egészen jó, de őszintén megmondom a befejezéstől többet vártam. Valahogy olyan kurtán-furcsán lett vége... De hát hogy másképp is lehetne egy olyan fura világban, mint amilyet Dick épített fel.

Halló!

9/10

Fehér Klára - Nemes László: Mecsetek, basák, efendik

Isztambul, Törökország. Közel féléves "kiküldetésemet" ezzel a művel alapoztam meg. Igaz, én nem a hajdani Konstantinápolyban éltem, hanem a fővárosban, Ankarában. Bár a fővárosi rangot meg sok szempontból éppen Isztambulnak lehetne tulajdonítani. De nem efféle fejtegetésektől kell tartania az olvasónak, ha a kezébe veszi ezt a könyvet. Kedves kis sztorizgatás, aranyos történetek csusszantak ki az írónő tollából, amit a férje határozottan ellenez, révén, hogy a józan észre hallgatva nem lehet egynapos isztambuli kirándulásra alapozni egy egész útikönyvet. De azért mégis... 

Szerintem is lehetetlen vállalkozás egy nap alatt bejárni az isztambuli nevezetességeket, mivel egy hét állt rendelkezésünkre, engem meglátogató édesanyámmal, tudom miről beszélek. Az egy hét alatt sem jutottunk el a Jedikulába, igaz mi átmentünk Üszküdárba. A sok apró részlet, amibe belebotolhat egy nap alatt is az ember, az alapos felkészülés és megfigyelőképesség viszont mégis a mai napig használhatóvá teszi a könyvet, mint útikönyv. De ha eszünk ágában sincs meglátogatni a várost, vagy utáljuk az útikönyvek szerzőit, akik olyan helyekre jutnak el és teszik az orrunk alá, ahol mi még nem jártunk és esetleg kilátásunk sincs rá, akkor is érdemes elolvasni ezt a szeretni való darabot. Az elengedhetetlen turistaszalámi (ugye már a nevében is benne van), a mosdóvadászat, és a Nagy Bazárban őrülten ellenállni igyekvő páros képe felejthetetlen elem marad az emlékezetemben.

9/10