Philip K. Dick: Visszafelé világ

Viszlát!
Valahogy úgy kezdődött ez az egész, hogy megnéztük a Szárnyas fejvadászt. Kis utánaolvasgatás után ki akartam venni a könyvtárból az eredeti könyvet, amiből a film készült (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal), ám természetesen nem volt bent. Viszont volt egy csomó más kötet Dicktől, így hát azok kerültek terítékre. És ezután nem volt megállás, most már mindenhol az eddig előttem ismeretlen íróba botlom. Egy cseppet sem bánom, de egy picit ijesztő...

Hogy is kezdjem... Viszlát! 

A Hobart-fázisnak köszönhetően az idő visszafordult és ezzel valahogy hátrafelé megismétlődnek a folyamatok. Vagyis csak bizonyos automatikus folyamatok, ám a döntési szabadság megmarad. Így szívják (f)el a csikkeket egész szálakká, öklendezik vissza az ételt a tányérra és küldik vissza az éttermekbe, de ami hátborzongatóbb ennél, így másznak vissza halottak részecskéi és kelnek új életre a holtak, avagy a holtabbak és fiatalodnak vissza egészen addig, amíg egy méh be nem fogadja őket. Ehhez már hozzászoktak, az utópikus társadalom kifejlesztette a maga technikáit, jogrendszerét az újonnan életre keltek kiásására és eladásukra. De mi van akkor, ha egy igen értékes vallási vezető éled újra és többeknek érdekében áll megszerezni őt ilyen, olyan okokból. Talán még a mi van odaát kérdésre is tőle tudják meg a választ. 

A felépített világ nagyon izgalmas, nagyon jó színtér azon mély filozofikus kérdések feszegetésére, amelyekre az író vállalkozott. Olyan kérdéseket vet fel, amelyeken el lehet rágódni jó ideig, és nem hagyja nyugodni az embert. A cselekményszál a maga szerelmi szálaival, intrikáival és akcióhősös jeleneteivel is egészen jó, de őszintén megmondom a befejezéstől többet vártam. Valahogy olyan kurtán-furcsán lett vége... De hát hogy másképp is lehetne egy olyan fura világban, mint amilyet Dick épített fel.

Halló!

9/10